Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Kínálkozik a párhuzam Mario Monti és ön között. Két sikeres bizottsági tag, mindkettőjük esetében megkérdőjelezik az utód – Rocco Buttiglione, illetve Kovács László – alkalmasságát. Érez-e keserűséget, hogy a sikeres félév után kell hátat fordítania Brüsszelnek?
– Nem érzek. Tudható volt, hogy nem zárult le a magyar biztosjelölés, annak ellenére, hogy Romano Prodi kifejezetten kérte az új tagállamokat: ne félévre jelöljenek embereket. Hármunk esetében mégis ez történt, politikusok léptek a helyünkbe. Ez ma általános jelenség Európában, de én ezt tudomásul vettem. Persze egy kicsit sajnálom, hogy nem folytathatom, amit elkezdtem építeni, de máshol, más körülmények között foglalkozom majd európai uniós ügyekkel.
– Benne volt a pakliban, amikor fél évvel ezelőtt május 1-jén beült a biztosi székbe, hogy esetleg egy fél év múlva fek kell állnia?
– Ez is benne volt…Mindennel együtt szívesen vállaltam és örülök annak, hogy én lehettem az első magyar biztos. Számomra mindenképen erkölcsi elégtétel, hogy én állíthattam be azt a normát, amihez sokáig mérni fogják a magyar biztosokat és amihez egy kicsit az új tagállamok biztosait is mérték.
– Részt vett az Európai Bizottság történelmi döntésében, amely azt javasolja, hogy az EU kezdje meg Törökországgal a csatlakozási tárgyalásokat. A tagállamok azonban láthatóan nagyon is megosztottak. Az esetleges népszavazás felvetése levezető szelep?
– Az EU két fontos tagállamában, Németországban és Franciaországban vannak többségben a török csatlakozás ellenzői. De a lakosság érzelmi reagálása csak az egyik pólus. A másik pólus a hosszú távú külpolitikai megfontolás, amit csak támogatni lehet. Nevezetesen, hogy a legsikeresebben modernizálódott iszlám hagyományú országot nem lehet kirekeszteni az európai közösségből. Törökország modellként áll az összes többi hasonló kultúrájú ország előtt és megmutatja, hogy van nyugatosodási út, ennek van esélye. Az határozott álláspontom az, hogy Törökországot nem lehet elutasítani, meg kell találni a helyét. Az EU azonban jelenleg nincs felkészülve egy ilyen hatalmas és különleges helyzetű ország befogadására: nagyon nehéz lenne az EU mai regionális politikájába befogadni, nagyon sok kiadással járna és ugyanez vonatkozik az agrárpolitikára, de a legnehezebb talán megtalálni a helyét a döntési rendszerben. És Törökországnak is hosszú utat kell megtennie, hogy a követelményeknek megfeleljen.
– Tíz évet mondanak az intézményi fejlődéshez szükséges időre.
– Lehet, ha megvan az akarat és az elképzelés. Én azt látom, hogy az akarat még kicsit gyenge. Hiszen még nem vagyunk túl az alkotmány elfogadásán sem. Mindenképpen kellene egy tervrajz, hogy merre haladunk, és ez a tervrajz hiányzik. Az EU mindig az egyik napról a másikra élt, úgy viszi előre ezt a csodálatos érdekharmonizálási folyamatot, ami példa nélküli Európában. Mindig puha kompromisszumokból épül tovább és a lendületet az biztosítja, hogy állandóan újabb és újabb feladatokat tűzünk magunk elé. De nem ártana hosszabb távú tervekkel is rendelkezni, tehát nemcsak az éppen most napirenden lévő projektről vitatkozni.
– November 1-jétől huszonöt tagja lesz az Európai Bizottságnak, lehet hatékonyan döntést hozni?
– Lehet, de nehéz. Egyre inkább az a véleményem – és itt korábbi önmagamat is felülbírálom –, hogy talán az a Nizza utáni formula lesz az igazán jó, amikor kevesebb biztos lesz, mint tagállam. A tagállamoknak borzasztó érzékeny pontja a szuverén egyenlőség, az, hogy ami az egyiknek jár, az a másiknak is járjon, ha az egyiknek van biztosa, akkor a másiknak is legyen. De azt gondolom, hogy a 25 túl van az ideális méreten, talán 18 a maximális szám
– Vannak alkalmi koalíciók a bizottságon belül?
– Vannak bizonyos területi érdekkonvergenciák, tehát elképzelhető, hogy a regionális politika törekvése összetalálkozik a környezetvédelmi politika törekvésével vagy a bővítési szemponttal, netán a schengeni rendszernek az érdekeivel, de ez talán koalíciónak nem nevezhető. Ezt a szolgálatok közötti egyeztetésnek nevezik, abban az együttműködésben vannak ütköző és konvergens érdekek, ezt azért nem nevezném koalíciónak, inkább egy kormányzathoz hasonlítható, amikor bizonyos tárcáknak konvergens érdekeik vannak, de az egész testület egy irányba megy. Tehát élesen ütköző érdekek nincsenek és nem is lenne helyes, ha ilyenek lennének.
– Az alkotmány a Romano Prodi vezette bizottság idején született meg, de a következő bizottságnak is fejfájást okoz még. A tagállamok egy részében népszavazás lesz, főként az újak esetében a parlamentek döntenek. Ön mit gondol a népszavazásról?
– Tartok tőle, ugyanis nagyon összetett kérdésről van szó. Már az alkotmány első, lényegi, talán leginkább alkotmányos fejezete is 60 részből épül fel, egy preambulumból és 59 cikkelyből, és ezeket követik a további rendelkezések. Ennyit nem lehet egy igen vagy nem kérdésbe összesűríteni. Persze azt szokták mondani, hogy a házasságkötés is igennel kezdődik és egy egész életre és egy egész emberre vonatkozóan nyilatkoznak ekkor.
– De lehet válni…
– Így van, az alkotmányra azonban nem lehet ilyen egyszerűen reflektálni, ez összetett dolog, ami inkább való egy parlamenti vitára, ahol a témában elmélyülő képviselők jelenítik meg a különböző érdekeket, és nem fekete-fehér, igen-nem választássá egyszerűsödik le. A népszavazást belpolitikai okokból tűzték ki több országban, most 11 országról tudok, ahol ez elő van irányozva. Tartok attól, hogy egyben vagy kettőben valamilyen egyéb okból, talán nem is az alkotmány, hanem a belpolitikai konstelláció miatt, egyéb elégedetlenség okán, végül is azt mondják, hogy nem. Norvégia nagyon szeretett volna belépni az EU-ba és hajszálon múlt, hogy nem az igen győzött. Láttuk, hogy korábbi stádiumban például a maastrichti szerződést Franciaországban leszavazták és Dániában máig sem sikerült megszavaztatni. Vagy Svájcban az európai gazdasági térséghez, az unióhoz való társulásnak egy különleges formáját szavazták le. Kiszámíthatatlanok az ilyen népszavazások és különösen nem meggyőző akkor, ha 51 százalékkal dől el valami, mert ez már szinte a véletlenen múlhat. Az igazán jó az a 60 százalék fölötti eredmény, az már többségi, amit a kisebbség kénytelen kelletlen elfogad.
– Ha egy-két országban leszavazzák az alkotmányt, akkor visszakerül a tanács elé. Mit tud kezdeni vele a tanács? Hiszen az sem lesz világos, miért is szavazták le?
– Nem hiszem, hogy a tanács szövegmódosítással gyógyítani tudná az ilyen problémákat. Eddig ha egy népszavazás nem sikerült, akkor megismételték. Tehát visszaküldték ismételni mint a kisdiákot, ha megbukott, próbálkozzon újra. Valószínűleg most is valami ilyesmi lesz, és tartalék stratégiának ott lebeg fölötte, hogy aki nem akarja csinálni, az kimarad. Ez esetben csonkul az európai integrációs építmény, ezt sem lehet teljesen kizárni. Eddig az EU konszenzussal építkezett, persze a végletekig nem lehet elvárni, hogy mindig, minden témában meglegyen a konszenzus és egy növekvő számú résztvevői kör mindenben konszenzusra jusson. Könnyű volt hat országnak egyetérteni, nehéz huszonötnek, még nehezebb lesz harmincnak.
– Tehát elkezdődhet egy bénulási folyamat?
– Elkezdődhet és egyre nehezebb az EU lendületét megtartani, hiszen ha rendeltetése szerint választ akar adni a globalizációs kihívásokra, elébe akar vágni folyamatoknak és kezelhetővé akarja szelídíteni azokat, akkor fenn kell tartani a lendületét. Pillanatnyilag el van nehezülve az EU, olyan mint egy elhízott ember, sok mindent szedett magára, teli van fölösleges jogszabállyal. A munkamódszerei még nem alkalmazkodtak a kibővült körhöz, tehát megújulásra van szükség, és ez bizonyos tünetekből kiolvasható. Például a költségvetés körül folyó alkudozás azt mutatja, hogy nagyon a határán van a belső szolidaritásnak, hogy kik fizetnek, mennyiért, kik kapják, mire használják. A török probléma is ennek próbája vagy az alkotmány. A lisszaboni stratégiát, ami egy kicsit gyermeteg megfogalmazásban került be a köztudatba, hogy a világ legversenyképesebb övezete lesz az unió, talán kicsit szerényebben kellene megfogalmazni, annál is inkább, mert nem túl sok dolog történt ebben az ügyben.
– Hol és hogyan folytatja?
- Hazatérek Budapestre, és visszaveszem a Corvinus egyetemen betöltött tanári állásomat. És arról a bázisról kívánok tovább foglalkozni európai problémákkal, európai kérdésekkel, nagyon értékes tapasztalat birtokában. Egy két és fél éves hatalmas rohanásban sikerült fölhalmozni négyféle tapasztalatot: a csatlakozási tárgyalások igen feszült végjátékának a tapasztalatait, az európai alkotmányozó konventben betöltött tisztségem emlékeit, aztán az első magyar állandó képviselő lehettem, végül bizottsági tag. Ez a négy ász a kezemben van, remélem, hogy sokat tudok erről majd mondani és írni is, hogy másoknak is átadhassam tapasztalataimat.
