ä barabás t. jános
A 230 ezres Radom városa az első Lengyelországban, ahol sikerült a városi önkormányzatnak betiltania az üzletek vasárnapi nyitva tartását. A rendelkezés a hét végén lépett hatályba. A csata hónapok, sőt évek óta tart. Először a vallásos pártok ideológiai alapon indítottak harcot a vasárnap szentségének megsértése ellen, most pedig a Szolidaritás szakszervezet és a Lengyel Családok Ligája nevű katolikus fundamentalista szervezet állt a csapatok élére. Kitalálták, hogy amit a parlamentben nem tudnak elérni, elérhetik a helyi önkormányzatok szintjén. Ez sem ment azonban könnyen. Eddig egyetlen kisvárosban tiltották be a hipermarketek vasárnapi nyitva tartását, azonban a vajda a gazdasági alanyok egyenjogúságának megsértése miatt megsemmisítette a döntést. A radomiak tanultak az esetből, és minden üzlet nyitva tartását betiltották - csak 11-től 14 óráig árusíthatnak. Arra számítanak, hogy ilyen rövid időre a hipermarketeknek nem érdemes kinyitniuk, s ez némi versenyelőnyhöz juttatja a kis üzleteket. A városatyákat nem hatotta meg, hogy a tucatnyi radomi hipermarket vasárnaponként tömve van, vagyis intézkedésük népszerűtlen lesz, és attól sem tartanak, hogy az alkalmazottak kedvéért hozott döntésük miatt sokan elveszítik állásukat a rövidített nyitva tartás miatt a hipermarketekben, pedig a városban így is 30 százalékos a munkanélküliség - írta a vezető lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza. Radom példáját mások is követendőnek tartják: napokon belül szavaznak a városatyák a vasárnapi nyitva tartás tilalmáról Gdanskban, azt követi Lublin, Bialystok és Czestochowa, majd valószínűleg Krakkó és Lódz következik.
