Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Az Európai Bizottság a közelmúltban fogadta el regionális fejlesztési politika irányelveit, amelyek sok tekintetben kedvezőek az új tagállamok szempontjából. Kinek az érdeme ez? A nemrégiben leköszönt Michel Barnieré vagy már az új biztosok befolyásának eredménye?
– A kohéziós jelentést februárban tették közzé, ez volt a kiindulópont, ennek kidolgozását Barnier vezette. Ami azóta történt az már az új bizottság tevékenységét tükrözi, az új biztosok is részt vettek az egyeztetési folyamatban, amikor az elveket konkrét rendeletekre kellett váltani, a játékszabályokat meghatározni, és ebben nekem is volt bizonyos szerepem. Éles szakmai viták voltak, a főigazgatóságon kezdődött, és a „kétfejű” vezetéssel is szót kellett érteni, hiszen az első helyen a francia biztos, Jacques Barrot a felelős.
– Az ötvenmilliárd eurós alapnak a felét az újak kapják.
– Mert a rászorultságuk indokolja. Csak rá kell tekinteni az EU infrastrukturális térképére, hol húzódnak az autósztrádák, milyen a telefonlefedettség, a környezeti szennyezettség, és akkor látszanak az indokoltság különböző vonalai és szintje.
– Eddig csak a strukturális alapra vonatkozott az elnyert pénzek felhasználásának tárgyév plusz kétéves határideje. Ezt most a kohéziós alapra is kiterjesztik. Mi a szigorítás oka?
– Ez tulajdonképpen az EU-költségvetés nettó befizetőinek szóló politikai jelzés. A bizottság azt akarja, hogy a projektek minél gyorsabban, hatékonyabban készüljenek el. A bizottság ily módon kézben akarja tartani a nagyobb szabású projekteket. Itt meg kellett ütközni azokkal az érvekkel, amelyek a nagy projekteket kivételnek tekintették, kivonták volna az időbeli korlát alól. Igaz, azért az igazán nagyokra fennmarad a megkülönböztetés: a környezetvédelemben 25 millió euró fölött, a közlekedésnél 50 millió fölött már nem érvényes ez a szabály. Ott is van menetrend, persze, de az már a projekt saját előzetes naptárja. Az a cél tehát, hogy a projektek tervezése történjen meg a pénz lekötése előtt, ami arra sarkalja az érdekelteket, hogy előtte mindent tisztázzanak. Előfordult, hogy egy új út vonalát megtervezték, de például a terület kisajátítása sehol sem tartott. Ha az uniós pénz lekötése után kezdik meg a kisajátítási tárgyalásokat, évek telnek el, mert elég egyetlen tulajdonos, aki nem adja a telkét, és akadályozza az egész terv végrehajtását. Az ilyen eseteket lehet megelőzni az említett megkötéssel.
– Amikor a javaslatcsomag nyilvánosságra került, sokan nehezményezték, hogy nincsenek számok, nem derül ki, mely régiók veszítik el kedvezményüket. Ez szándékos?
– Ez a fajta kritika félreértésen alapszik. Ebben az allokációs rendszerben kritériumok alapján pályáznak, Brüsszel nem pénzeket oszt el, hanem várja a nemzeti fejlesztési tervbe épülő pályázatokat. Így nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy melyik régiónak mennyi jut. Ezt csak utólag lehet megállapítani.
– Azt viszont lehet tudni, hogy Spanyolország kikerül a kohéziós országok közül.
– Ez prognózison, növekedési modellen alapul. Svédország hatalmas, amelynek amióta a kohéziós fogalom létezik, csak tíz tartománya tartozott bele ebbe, miközben egész Portugália, Görögország és Írország kohéziós országnak minősült. (Az egy főre eső GDP nem haladta meg az EU átlag 90 százalékát – a szerk.) A fejlesztési programok fájdalmas pontja, amikor egy régió vagy ország kikerül a kedvezményezetti körből. Ez nehézségeket okoz, hiszen bizonyos forrásoktól elesik, csak hát minden fejlesztési politikának az a célja, hogy ne legyen rá szükség.
– Wolfgang Roth, az Európai Beruházási Bank alelnöke óva intett egyszer a rossz spanyol példától, ahol az új észak–nyugati autósztrádán egyirányú a forgalom: csak odafelé szállítanak, mert nincs mit elhozni. Számítanak az EIB beruházási tapasztalataira?
– Kicsit hasonló rendszerben gondolkodik az EIB és a bizottság, az anyagaikban ugyanazokra a kifejezésekre bukkanunk rá. A cél az, hogy az EU költségvetési eszközei szerencsésen találkozzanak először is a tagállam társfinanszírozásával – ez feltétel – és kiegészítő jelleggel az EIB hitelező tevékenységével. Végül az egésznek kapnia kell egy regionális foglalatot: a régiónak tudnia kell, merre halad, mit akar és el kell jutnia a magántőke megszólításához. Szülessenek ipari parkok, kutatási központok, ahol végül is megjelenik a vállalkozó, a magántőke, hiszen mindenki körülötte sürgölődik. Cél, hogy induljanak be a vállalkozások, mert a versenyképességet a vállalkozói szféra produkálja, a foglalkoztatást ő teremti meg. Ez akár a városrehabilitációnál is jól szemléltethető. Budapesten a Ráday utcát felújítják és ott megjelenik a magántőke, kitűnő éttermeket és kávéházakat nyit, fölvirágozik a környék. Viszont ahhoz, hogy a magántőkét érdekelje egy utca, ahhoz nagyon alapos rehabilitáción kellett átesnie. Kicsit hasonló, ahogy az uniónak is rá kell segítenie a rászoruló régiókat.
– Ismert, hogy Magyarországon az uniós pénzekért írt pályázok alig tíz százaléka felel meg a követelményeknek...
– A folyamat elején vagyunk, nincs ok aggodalomra, a dolog lendületbe jön. Fontos a folyamat figyelemmel követése. Több új tagállam kormánya heti vagy kétheti rendszerességgel kér jelentést az EU-alapok felhasználásáról. Javasoltam a bizottságban, hogy szeptembertől itt is vezessük be ezt a rendszert, elemezzük a régiók adatait, kövessük, hogy mennyi a lekötött pénz, hogyan haladnak a projektek. A javaslatra Barrot-nak, a bizottság új elnökének is rá kell bólintania, első helyen ő a felelős.
