A tagjelölt országokban ugyan több nő dolgozik tudományos pályán, mint a tizenöt tagállamban, a férfiakhoz viszonyított helyzetük azonban érzékelhetően hátrányosabb. A problémák nagy vonalakban mind a tíz kelet-közép-európai tagjelöltnél azonosak: a tekintélyesebb kutatói állásokban alulreprezentáltak, vezetői posztokon jóval alacsonyabb a számuk és a kutatási-fejlesztési programokban csak az alulfinanszírozott projektekben kapnak szerepet. Mindez tükröződik lassú rangbeli előrehaladásukban és jövedelmi helyzetükben. Míg a kutatói posztokon a nők aránya 38 százalékos, addig az akadémiai életben a vezetői posztokon háromszor annyi férfi van, mint nő. Szembeszökő, hogy Magyarországon mennyivel kevesebb nő jut el az akadémiai csúcsra: a 2001-es állapotokat tükröző felmérés szerint a Magyar Tudományos Akadémia 27 vezetői posztján egyáltalán nem állt nő, a 337 tagú közgyűlésben pedig csupán hárman tartoztak a gyengébb nemhez.
Az EU-tanulmány szerint sokan vesznek részt a közösségi, úgynevezett 6-os keretprogramban, ám itt is inkább a „kiszolgáló”, végrehajtó szférában, és szinte egyáltalán nincsenek jelen a kutatások felügyeletét, irányítását végzők között; hasonlóan elenyésző a számuk a tanácsadók körében. Ugyancsak általános tapasztalat, hogy a kutatónők főként azokon a munkahelyeken koncentrálódnak, ahol kevés a kutatásra fordítható pénz, szegényes az infrastruktúra és elavult a műszerbázis, ez megint csak behatárolja előmenetelüket.