Az erős euró a térség versenyképességének romlása mellett azt is magával hozza, hogy az USA az ottani döntéshozók akaratának megfelelően inflációt importál, és ezzel deflációt exportál az eurózónába, hiszen az amerikai termékek egyre olcsóbbá válnak az eurózónában, miközben drágul az eurózónának az USA-ba irányuló exportja.
A piaci szereplők várakozásai a határidős kamatjegyzések alapján mindenesetre a 25 bázispontos kamatcsökkentésről hajszálnyit már az 50 bázispontos mérték felé tolódtak el, miután Otmar Issing, az ECB vezető közgazdásza úgy nyilatkozott, hogy a térség legnagyobb gazdaságában, Németországban nem zárható ki a defláció veszélye, bár a fogyasztói árak általános esésének az utóbbi időben tapasztalható emlegetése ésszerű érvekkel kevéssé alátámasztott. Horst Köhler, az IMF vezérigazgatója szerint is reális a német defláció veszélye és a dollár esetleges gyors értékvesztése esetén a folyamat megállítása érdekében szükség lehet a vezető ipari hatalmak és jegybankok összehangolt akciójára. Köhler nem volt hajlandó megjelölni a beavatkozást kikényszerítő árfolyamszintet, de egyértelműen leszögezte: az ECB-nek az egyre csökkenő infláció közepette csökkentenie kell a kamatot. Nyilatkozataikból ítélve az ECB igazgatótanácsának tagjai egyre inkább hajlanak is a monetáris enyhítésre, noha a likviditás ismét bővült a térségben. Az M3 pénzellátási mutató éves bővülésének üteme a márciusi 7,9-ről áprilisban a rekordnak számító 8,7 százalékra ugrott, az ECB által az árstabilitás szempontjából irányadónak tekintett háromhavi mozgóátlag 7,7-ről 8,2 százalékra emelkedett, még inkább távolodva a bank 4,5 százalékos referenciaértékétől.
Bana Péter