Sikeresnek és szakmailag jó kampánynak értékeli az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) a népszavazásig tartó tájékoztatási tevékenységét, s azt tovább kívánja folytatni - jelentette be Somody Imre, a kuratórium elnökhelyettese. Arról, hogy a kormány, azaz a megbízó elégedett-e a tevékenységgel és a jövőben milyen keretek között mit vár az alapítványtól, még nem született döntés.
A kuratórium elnöke, Palánkai Tibor kijelentette, hogy a jövőben az eddigieknél átfogóbb kampányt akarnak indítani azzal a céllal, hogy kialakítsák az EU-identitást, illetve hogy a magyarok magukévá tegyék az EU-értékrendet. Külföldre is kiterjesztené tájékoztatási tevékenységét az EUKK, ennek célja egy európai, a csikós-gulyás-puszta háromszögnél sokkal összetettebb Magyarország-kép kialakítása lenne.
Az EUKK több mint 2,7 milliárd forintos költségvetéséből 1,9 milliárd forintot költött el, ám ebből eddig ténylegesen csak egymilliárdot fizettek ki. A pontos elszámolást május 22-én hozzák nyilvánosságra, az Állami Számvevőszék pedig októberben zárja le szervezet tevékenységének vizsgálatát.
