Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Luxemburgban rendezett csúcstalálkozón elfogadott új közös politika nemcsak a munkanélküliek, hanem az inaktívak minél nagyobb hányadának munkahelyhez, kereső foglalkozáshoz juttatását kívánja elérni.
Az új uniós elképzelés szerint - mely figyelembe veszi a tagállamok eltérő alaphelyze-tét és a teljes foglalkoztatottság érdekében követett nemzeti gazdaságpolitikájukat - a cél az, hogy minden munkaképes felnőtt ember, aki dolgozni szeretne, megtehesse ezt. A tagállamok a foglalkoztatási ráta emelésére irányuló saját nemzeti célkitűzéseiket maguk határozzák meg.
A távlati célokat számszerűsítették is. Ezek szerint az új alapokon nyugvó foglalkoztatáspolitika akkor éri el a céljait, ha a tagállamokban 2005 januárjára 67 százalékra nő a foglalkoztatási ráta, ezen belül a nőké 57 százalék lesz. A tervek szerint a javulás ezután sem áll meg, mert 2010-re az átlagos foglalkoztatási ráta 70 százalékra emelkedik, a nőkre vonatkozó pedig meghaladja a 60 százalékot, eközben pedig az idősek (55-64 évesek) körében a foglalkoztatás aránya eléri az 50 százalékos átlagot.
Mindehhez összehangolt gazdaságpolitika kell, azaz a versenyképesség, a termelékenység és a munkaerőpiac működésének javítása egyaránt szükséges. Az 1997-ben elfogadott irányelvek szerint éppúgy figyelembe kell venni az adott munka jellemzőit - például az alapvető minőségi jellemzőket, a szükséges készségeket, az egész életen át tartó tanulás és karrierépítés szempontjait -, mint a munkaerő-piaci környezetet. Az utóbbihoz tartozik a nemek esélyegyenlősége, a munkahely biztonsága, a rugalmasság, a munkahelyi egészségmegőrzés és balesetvédelem, a munkaerőpiacon való részvétel lehetősége vagy például a szociális párbeszéd. A megvalósítás első lépéseként a tagállamoknak átfogó és koherens stratégiát kellett kidolgozniuk az egész életen át tartó tanulás biztosítására, hogy a munkavállalók megszerezhessék és folyamatosan megújíthassák az alkalmazkodáshoz szükséges készségeiket. A cél elérése érdekében az Európai Bizottság 1998-tól évenként Foglalkoztatási Irányvonalak néven kiadványt készít, amely a következő esztendőre összefoglalja a közös foglalkoztatáspolitika végrehajtásnak tervét. Ennek szellemében a tagországok évente saját cselekvési tervet készítenek. Ezek olyan konkrét vállalásokat tartalmaznak, amelyeket a bizottság határozottan számon is kér.
Az elhatározást tett követte. Ezt tükrözi, hogy az uniós foglalkoztatási ráta az 1997-es 60,7 százalékról fokozatosan 64,1 százalékra növekedett 2001-ben. Ezen belül a nők körében a foglalkoztatottság az időszak eleji 50,8 százalékról 55,0 százalékra emelkedett. A harmadik nevezetes mutató, az 56-64 évesek körében ennél lassabb volt a javulás, ám így is négy esztendő leforgása alatt 36,4 százalékról 38,8 százalékra javult, bár még így is messze van a célul kitűzött ötvenszázalékos arány. Eközben a teljes népesség körében az ILO-konform módon számított munkanélküliségi ráta a kilencvenes évek közepi 10,0-10,2 százalékpontról négy esztendő alatt 2001-re 7,5 százalékpontra szelídült.
A tizenöt uniós tagállam munkaerőpiaca alapján három részre osztható. Az élmezőnybe hét ország tartozik. Közülük Dánia, Hollandia, Svédország és Nagy-Britannia már 1998-ban elérte a célul kitűzött 70 százalékos szintet, míg Ausztria, Portugália és Finnország megközelítette ezt az értéket. A középmezőny tagjai közül Németországban és Írországban haladja meg kissé a foglalkoztatás szintje az uniós átlagot, míg Franciaországban és Luxemburgban kevéssel elmarad attól. A legrosszabb helyzetben négy tagállam van. Ezek közül Belgium 60 százalék körül áll, míg Görögországban és Spanyolországban 55-56 százalék közötti a produkció. A lista végén Olaszország kullog 55 százalékkal, így már csupán egy százalékponttal lemaradva sereghajtó.
A gazdasági növekedés az unió értékelése szerint az innováción és a tudáson alapul. Új munkahelyek - mintegy egymillió - 1995 óta elsősorban a tudásintenzív ágazatokban jöttek létre, míg 2,5 millió az üzleti szolgáltatásokban, további négymillió pedig az egészségügy, oktatás és szociális szolgáltatás területén. Az unió munkavállalóinak több mint 70 százaléka legalább középfokú végzettségű, az ennél alacsonyabb végzettségűek aránya fokozatosan csökken a foglalkoztatottak körében. Az állástalanok körében azonban meghaladja a 40 százalékot a középfokúnál alacsonyabb képzettséggel rendelkezők aránya.
