Húszmilliárd fontba kerül az életmentő "gyógyszer"

Valóságos aranyeső hull Nagy-Britanniában a nemzeti egészségügyi szolgálatra (NHS): Tony Blair miniszterelnök múlt heti előterjesztése szerint a következő négy évben összesen 20 milliárd fonthoz jut az országos ellátóhálózat - feltéve persze, hogy a 2002-es választásokon a Munkáspárt hatalmon marad. Soha ilyen mértékben nem növekedtek az egészségügyi rendszer forrásai. Ha teljesül a költségvetési terv, akkor Nagy-Britannia az utolsó helyek egyikéről a középmezőnybe lép azon a listán, amely az EU tagországait az egészségügyi ráfordítások GDP-hez viszonyított aránya szerint rangsorolja. A negyedik év végére a szigetország a bruttó hazai termékének 7,6 százalékát költi majd betegségmegelőzésre és gyógyításra, s ezzel megközelíti az EU-tagok 8-9 százalékos átlagát.
Egészségpolitikai szakértők ugyanakkor megkérdőjelezik, hogy a puszta pénzügyi segítség elegendő az ellátórendszer teljesítményének javításához. Azzal, hogy az egészségügyet az oktatás fölé helyezi a prioritások skáláján, a miniszterelnök olyan területhez nyúl, amelynek igazgatásával még soha egyetlen kormány sem tudta kivívni a lakosság általános elismerését. Az NHS a legnagyobb munkáltató szervezet Nyugat-Európában, ám még így is Nagy-Britanniában a legkisebb az ezer lakosra jutó orvosok száma a legfejlettebb gazdaságokat tömörítő G-7-en belül, az ezer betegre jutó kórházi ágyak száma pedig csupán fele a francia és a német adatnak.
Noha Blair igyekszik elhitetni a közvéleménnyel, hogy a konzervatívok 18 éven keresztül tartó kormányzásuk alatt valósággal elsorvasztották az egészségügyet, a helyzet az, hogy ebben az időszakban nemcsak nominál-, de reálértékben is emelkedtek az egészségügynek juttatott források - igaz, a rohamosan bővülő igényekkel és a technológiai fejlődés okozta árrobbanással már nem tudtak lépést tartani. Szkeptikusabb elemzők szerint az alulfinanszírozott rendszer már csak azért tud úgy-ahogy megfelelni az igényeknek, mert a pácienseket nagyon ritkán küldik magasabb szintű, költséges rendelésekre. A háziorvosok "kapuőr" szerepe - amelyet most a magyar egészségügyi reformkoncepció is előtérbe helyez - Európán belül alighanem Nagy-Britanniában a legerősebb.
A nem sürgősségi rendelésekre jellemző, hírhedten hosszú várakozási idő mellett az NHS-alszervezetek és a náluk dolgozó orvosok előszeretettel alkalmaznak "egyéni" kezelési módokat az optimális megoldás helyett; az egységes terápiás protokollok teljes hiánya zavarokat okoz a rendszerben. Egy nemrég napvilágot látott tanulmánykötetben egészségügyi kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy ebben a napjainkra mélyen átpolitizált rendszerben csak szigorú auditálással van a kormánynak esélye arra, hogy megtalálja az alacsony hatékonyságú területeket, és beavatkozzon.
Blair egy korábbi ígérete szerint legkésőbb július végén áll elő a részletes cselekvési tervvel, amelyben minden eddiginél nagyobb szerepet szán a tételes, szigorú teljesítményfinanszírozásnak. A valódi reform azonban a prioritások nyílt átgondolását követeli meg, ami politikailag felettébb érzékeny kérdés. Az egészségügyi dolgozók bérköltsége az NHS keretének csaknem háromnegyedét emészti fel évről évre, s mivel a kormány nem meri befagyasztani a béreket, az ellátási színvonal javulásához szükséges létszámbővítés óhatatlanul a bérköltség emelkedését vonja maga után. Ugyancsak elkerülhetetlen az a legalább 200, de inkább 500 millió fontra tehető ráfordítás, amely a regionális és helyi NHS-alapoknál, valamint az egészségügyi hatóságoknál felhalmozódott adósságok kiegyenlítését szolgálja.
A hosszú távú demográfiai kilátások, a társadalom fokozatos elöregedése miatt nagy nyomás nehezedik az európai egészségügyi rendszerekre. Nagy-Britanniában a gyógyítási és megelőzési kiadásoknak már most is mintegy a fele kötődik a 65 évesnél idősebb korosztályhoz. A gyógyszerköltségvetés pattanásig feszül az egyre drágább készítmények piacra jutása miatt. Ma az évente egy főre kiadott vények száma kétszer akkora, mint 25 évvel ezelőtt. Tavalyelőtt a hatmilliárd font nagyságú gyógyszerkeret a teljes egészségügyi költségvetésnek már a 12,6 százalékát tette ki.
Racionalizálni - mert ez az új kulcsszó a szigetországban - egyszerűen muszáj. Több krónikus betegség esetében a brit túlélési arányszámok erősen elmaradnak a nemzetközi adatoktól. Egy londoni gazdasági egyetem kimutatása szerint a 65 év alatti, mellrákban szenvedő brit nők átlagos túlélési esélye egyike a legrosszabbaknak szerte Nyugat-Európában, szívbeteg társaik esetében pedig négyszer olyan magas a halál bekövetkezésének valószínűsége, mint a franciaországi nőknél.
T. K. ZS.