Hol gyorsabban, hol lassabban halad az egységesítés

Az Európai Parlament nem rendelkezik azzal a jogosultsággal - és várhatóan a közeljövőben sem fog -, hogy adót állapítson meg a tagországok természetes vagy jogi személyei számára, így bármiféle változtatás csak a kormányok közti hosszas tárgyalások eredménye lehet. A harmonizáció a társasági adózás területén csak 1990-ben, a jövedéki adó esetében pedig 1992-ben öltött jogszabályi formát. A közös forgalmiadó-rendszer bevezetése, a jövedéki szabályozás egységesítése jóval gyorsabban haladt előre, mint a közvetlen adózásé. Ez utóbbi tulajdonképpen a külföldi illetékességű adózók és a külföldről származó jövedelem adóztatásakor megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetés tilalmára korlátozódott.
Forgalmi adó
Az uniós irányelvek felszólítják a tagállamokat, hogy a korábbi forgalmi adók helyett egy közös, többfázisú adót vezessenek be. Ez azt jelenti, hogy a termékértékesítésre és a szolgáltatásnyújtásra olyan adót kell kivetni, amely arányos az adott termék, illetve szolgáltatás árával, és független attól, hogy az korábban hány - különböző cégek által végzett - munkafázison ment keresztül. A rendszer lényege szerint az egységes piacnak ugyanazon feltételek között kell működnie, mint egy belföldi piacnak. Tehát a gazdaság szereplőinek az adózási rendszeren belül csak kétféle ügylettel kell szembesülniük: a közösségen belüli, illetve a harmadik országokkal szemben végrehajtott ügyletekkel.
Mindezeknek logikus következménye az egyetlen teljesítési hely doktrínája. Eszerint az adóalanyt egyetlen helyen tartják nyilván, és ugyanazon természetes vagy jogi személy értékesítései az egész közösségen belül csak egy helyen esnek adókötelezettség alá. A majdan kialakuló végleges áfarendszer a származási országok elvén alapul, tehát annak az országnak az adószabályai szerint kellene adózni egy termék után, amelyből az illető termék származik. Persze akadnak vélemények, amelyek szerint ez azzal a hátránnyal járna, hogy a kiskereskedelmi forgalom irányát sok esetben az egyes országok adószabályai közötti különbség motiválja, s nem a valós gazdasági cél. Ezért további harmonizációra van szükség, és noha már születtek részmegegyezések, mint például az áfa-visszatérítés területén kialakított kölcsönös segítségnyújtás javításáról, vagy az adóigazgatási együttműködés továbbfejlesztéséről szóló direktíva, ez még inkább a távoli jövőhöz tartozik.
Az unió valamennyi tagállama jelentős, de országonként nagyon eltérő mértékű jövedéki adót vet ki az alkoholra, a dohánytermékekre és az ásványi olajra. A vonatkozó irányelvek szerint a jövedéki termékeknek úgy kell szabadon mozogniuk, hogy a belső adóhatárok lebontása miatt a nemzeti költségvetés adóbevételeinek beszedése nem kerülhet veszélybe. A beszedést tehát nemzeti szinten továbbra is biztosítani kell.
Jövedéki adó
A további irányelvek szerint a tagállamok költségvetési vagy egyéb, ágazatpolitikai - például környezetvédelmi - okokból kiegészítő adókat is kivethetnek a jövedéki termékekre, illetve bővíthetik ezek körét. Előírás az is, hogy a jövedéki termékek a közösségen belüli előállításuk, vagy a közösségbe történő importálásuk időpontjában válnak adókötelessé.
Számos, az adóharmonizációt helyettesítő adópolitikai koordinációs kísérlet és javaslat után az EU a 90-es évek közepén elfogadta az üzleti adózásra vonatkozó magatartási kódexet (Code of Conduct), melyet a közösségen belüli káros adóverseny visszaszorítását célzó intézkedéscsomagban adott ki. Az üzleti adózásra vonatkozó eljárási szabálygyűjtemény politikai jellegű kötelezettségvállalást tartalmaz. Eszerint a tagállamok nem vezetnek be, illetőleg nem alkalmaznak a kódex értelmében károsnak minősülő adójogszabályokat.
A közvetlen adók harmonizálása
Ebben a körben az uniós direktíváknak az a céljuk, hogy a különböző tagállamokban működő vállalkozások átalakulásának (fúzió, szétválás), vagyonátruházásának és részvénycseréjének adóztatása a közösség területén versenysemleges legyen. A gazdasági társaságokról szóló magyar 1997. évi CXLIV. törvény nem szabályozza a két vagy több tagállamban működő vállalkozások összeolvadását, illetve szétválását. Ezért valójában nem adózási kérdés, hogy miként lehet majd átalakulni olyan esetben, amikor az átalakulásban két vagy több tagállam vállalatai vesznek részt. (Több EU-tagországban egyébként ezt az irányelvet a nemzetközi akvizícióknál - az adóelkerülés gyanúja miatt - nem is alkalmazzák.)
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló magyar törvény szerint átalakuláskor a jogutódnál válik adókötelessé az átértékelési különbözet, viszont az új érték alapján lehet a költségeket és a ráfordításokat elszámolni. Az irányelvek szerint az átruházó vállalat által képezett eredmény- és tőketartalék, valamint a céltartalékok után biztosított adómentességet - amennyiben azok nem a fióktelepétől származnak - az átvevő vállalat országában működő üzleti egysége számára is meg kell engedni. A magyar törvény jelenleg nem ír elő a céltartalékhoz kapcsolódó tételes szabályt az átalakulás esetére. Az irányelv szerint az átruházó vállalat által elhatárolt veszteség adózási szempontból még figyelembe nem vett részének leírását az átvevő vállalat az átruházó vállalat országában működő üzleti egységénél is meg kell engedni. A hazai jogszabály a veszteség leírását meghatározott időtartamon belül és feltételekkel a jogutódnál is lehetővé teszi.
Amikor az egyik tagállamban adójogi illetőséggel bíró anyavállalatok más tagállambeli leányvállalatoktól részesedést kapnak a megtermelt profitból, akkor a nyereségfelosztásra vonatkozó szabály értelmében az anyavállalat országának - kivéve, ha az anyavállalatot felszámolják - tartózkodnia kell az ilyen nyereség megadóztatásától (adómentesítés). Ha mégis adóztat, lehetővé kell tennie, hogy az anyavállalat az általa fizetendő adó összegéig levonja a fizetendő adóból a leányvállalat nyeresége után fizetett társasági adót, illetve forrásadót (adóbeszámítás).
Lényegében tehát a leányvállalat által az anyavállalat részére juttatott nyereséghányad, osztalék mentes a forrásadó alól, vagyis az irányelv eltiltja a tagállamokat attól, hogy a külföldre kifizetett osztalékra külön forrásadót vessenek ki. A hazai gyakorlatban, ha egy anyavállalat külföldről kap nyereségfelosztás címén osztalékot, akkor az ellenőrzött külföldi társaságoktól kapott osztalék kivételével az adóköteles jövedelem ezzel csökkenthető. A külföldre kivitt osztalék adóköteles, az adó mértéke - ha nincs kettős egyezmény - 20 százalék. A kettős adóztatás elkerülésére a külföldre kifizetett osztalékra a kettős egyezmények jelentik a jogszabályi alapot Magyarország és az EU tagállamai között. Az egyezmények alapján változó mértékű forrásadónak vetik alá a külföldre utalt osztalékot.
Kettős adóztatás
A vonatkozó irányelv a kettős adózás kiküszöbölését célozza, kölcsönös tájékoztatást vár el a különböző államokban lévő, de egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban álló vállalatok részéről, és szól a bírósági eljárás igénybevételének feltételeiről is. A kapcsolt vállalkozások (és a telephelyek) adóköteles jövedelmének és a közöttük alkalmazható szokásos piaci árnak a meghatározására a magyar társaságiadó-törvény ma is tartalmaz rendelkezést, ám ennek gyakorlati alkalmazása - nemzetközi szakértői vélemény alapján - elmarad az EU-normáktól.
Egyenlő elbánás elve
A külföldiekkel szembeni egyenlő elbánás elve döntően a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezéseiben jelent jogharmonizációs feladatokat. Az uniós ajánlások szerint a munkavégzésből, nyugdíjból, magánvállalkozói, mezőgazdasági, erdőművelési, ipari és kereskedelmi tevékenységből származó jövedelemmel rendelkező személyeket - amennyiben jövedelmük legalább 75 százalékát abban az országban szerzik, ahol a tevékenységüket kifejtik - megilletik a tevékenységük helye szerinti tagállam által nyújtott adókedvezmények, adómérséklési lehetőségek. Ezáltal a tevékenység helye szerinti tagország az ott állandó lakóhellyel nem rendelkező magánszemélyt nem sújthatja magasabb adóval, mint amekkorával az állandó lakosokat sújtja. Azt, hogy ki minősül állandó lakosnak, illetve annak a megállapítását, hogy a tevékenység helye vagy az állandó lakhely szerinti ország adóztassa-e a munkavállalót, a tagállamok között meglévő, kettős adóztatás elkerülésére irányuló egyezmények - ennek hiányában a tagállamok belső joga - szabályozzák.
DRÁVUCZ PÉTER