Európai helyett világbanki modellt követ a magyar nyugdíjrendszer

- Az Európai Unió milyen elvárásokat fogalmaz meg a tagországokban működő nyugdíjrendszerekkel kapcsolatban?
- Az unió semmiféle képet nem alkotott arról, hogy hogyan kell kinéznie optimális esetben egy nyugdíjrendszernek, a szociálpolitika a közösségi szabályozásnak egy sajátos eleme. Az EU-ban a rendeletek minden tagországra kötelező érvénnyel megmondják, hogy mit kell tenni egy adott területen. A főszabály alól kivétel a szociálpolitika, mert itt nem azt határozza meg a rendelet, hogy az adott kérdésben mit kell tenni, hanem hogy általánosan hogyan kell eljárni. A szociális biztonsági rendszerek - ahogyan ezt az unióban hivatalosan nevezik - tagországonként eltérőek. Az uniós szociális jog a nemzeti jogrendekre épül és azokat koordinálja, míg az összes többi terület joga direkt módon állapítja meg a szabályokat. A nemzeti rendszerek annyira különböznek egymástól, hogy a közösségi jogalkotó meg sem kísérelte az egységes szabályozás bevezetését.
- Milyen közös rendeletek szabályozzák a nyugellátást?
- Létezik egy rendelet 1408/71 EK szám alatt, amely a közösségen belül mozgó munkavállalókra és egyéni vállalkozókra, valamint a családtagjaikra vonatkozó tb-rendszerekről szól, és ehhez tartozik az 574/72 EK végrehajtási rendelet. Ezek a teljes szociális ellátást lefedik. Ami ezekben áll, az kötelező a tagokra nézve. Kimondja például, hogy nem lehet különbséget tenni a jogosultságban aszerint, hogy ki melyik országban lakik. Bármely uniós állampolgár annak a tagországnak a joga szerint éli a biztosítotti életét, amelyben a lakhelye van. Ehhez persze fontos, hogy mindenki csak egy tagországban legyen biztosítva. Főszabályként ez az az ország, ahol dolgozik, de vannak kivételek. Például, aki kiküldetés révén külföldön dolgozik, az a kiküldő országnak a biztosítottja. Vagy ha munkavállaló és vállalkozó egyszerre, akkor előfordul, hogy mindkét országban biztosított. És függetlenül attól, hogy milyen az állampolgársága, ugyanúgy kell őt elbírálni, mint az adott országban belföldinek minősülő személyeket.
- Mi történik, ha valaki más országban él idős korában, mint ahol munkaképes korában dolgozott?
- Ekkor függetlenül attól, hogy hol lakik, jár neki az ellátás. Az EU bármely tagországában szerezte is meg a jogosultságot, az ellátását oda kell juttatni, ahol lakik.
- Hogyan határozzák meg az EU-ban annak a személynek a jogosultságát, aki több országban töltötte el a szolgálati idejét?
- Az általános szabály úgy szól, hogy a jogvesztés elkerülése végett ilyen esetben a különböző országokban megszerzett biztosítási időket össze kell adni. Úgy kell kezelni őt, mint az ugyanabban az országban lakó többi embert. Vigyázni kell tehát arra is, hogy előnye se származzék a helyzetből. Ne tehesse meg például azt, hogy ha két országból járna neki juttatás - mert az egyikben a lakóhely miatt, a másikban pedig a járulékfizetés címén vált jogosulttá -, akkor mindkét helyen felveszi a pénzt.
- Milyenek a nyugdíjkorhatárok az unióban?
- Teljesen különbözőek. Csak hogy két szélsőséget említsek: van ahol egész korán mennek nyugdíjba az emberek - a férfiak 60, a nők 57 éves korukban -, és van ahol a nők és a férfiak egyaránt 67 évesen vonulnak vissza. Különböző a szabályozás aszerint is, hogy mennyit kell dolgozni a juttatás megszerzéséért, és eltérő a nyugdíjszámítás képlete is. Ugyancsak sok változatosságot lehet tapasztalni a nyugdíjrendszer változtatására irányuló törekvésekben.
- Általános tendencia-e, hogy a nyugdíjreformok a magánbiztosítások irányába tolják el a hagyományos rendszereket?
- Igen, ez jellemző, de azért léteznek más próbálkozások is az állami nyugdíjteher csökkentésére. A britek valóban olyan reformot indítottak el, amelyben az 1942-ben bevezetett, Lord Beveridge nevéhez fűződő, adóbefizetésért cserébe teljes körű és "ingyenes" ellátást biztosító állami nyugdíjrendszerből egyre inkább kiengedik a biztosítottakat a magánnyugdíjrendszerbe. Az olaszok viszont a nyugdíjkorhatárt emelték fel, míg a francia állam úgy könnyített a kötelezettségein, hogy meghosszabbította a szükséges biztosítási időt és így csökkentette a kereset százalékában meghatározott kifizetéseket.
Amikor a magánbiztosítás felé való elmozdulást értelmezzük, világosan kell látni azt is, hogy a Magyarországon az elmúlt években végrehajtott nyugdíjreform nem a második világháború előtti magánpénztárakat hozta vissza. Az európai nyugdíjrendszerek - a magyart is beleértve - úgy alakultak ki, hogy először önálló kezdeményezés nyomán kicsi vagy közepes méretű nyugdíjpénztárak jöttek létre, amelyeket a céhek, az ipartestületek és egyéb munkáltatók felkaroltak. Az első kötelező nyugdíjrendszert Bismarck német kancellár neve fémjelzi, aki az 1870-es években fektette le elképzelését egy nagyméretű, szolgáltatásaiban szélesebb körű igényeket kielégítő társadalombiztosítási rendszerről, és akinek az elvei elsősorban a német, az osztrák és a magyar tb-rendszerben vertek gyökeret. Az országos kötelező nyugdíjbiztosítás kiépülésével ez a rendszer vált meghatározóvá, ettől kezdve az ágazati, vállalati és egyéb önkéntes nyugdíjpénztárak kiegészítőként funkcionáltak. Ez a pénztárrendszer lényegesen különbözött a nálunk a huszadik század végén magán-nyugdíjpénztári rendszernek elnevezett szisztémától. Az előzőbe ugyanis valamely vállalatnak a dolgozójaként kerülhetett be az állampolgár, míg a mai magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer az állam által, a polgárokra nézve kötelező módon létrehozott nyugdíjrendszer, tehát távolról sem önkéntes alapon szerveződik. Választási lehetőségük azoknak van, akik már a törvény hatálybalépése előtt biztosítottak voltak.
- Európában megmaradtak a hagyományos ágazati, vállalati magánnyugdíjpénztárak?
- Igen, ilyenek is léteznek, de nem kizárólagosan. Ezek a pénztárak a második világháború után elég jól működtek, szükség is volt rájuk. A háború utáni fellendülést követő időszakban, a munkanélküliség megjelenésével és a népesség öregedésével párhuzamosan látványosan romlott a keresők és az eltartottak aránya. A nemzeti kormányok a kiadások lefaragásának egyik jó eszközét fedezték fel a nem állami nyugdíjrendszerek kiszélesítésében.
Ezek között a magánnyugdíjrendszerek között van felosztó-kirovó jellegű, várományfedezeti, sőt tőkefedezeti rendszer is. A magyarországi magánnyugdíjrendszert tőkefedezetinek nevezik, de ez azért nem teljesen pontos. Léteznek ellátással, illetve befizetéssel determinált rendszerek. A várományfedezeti rendszer ellátással determinált, mert ismertek benne az ellátás megállapításának szabályai, tehát ki lehet számítani, hogy mennyit kell befizetniük a biztosítottaknak ahhoz, hogy ki lehessen fizetni a kívánt szintű ellátást. Az a fontos, hogy minden pillanatban rendelkezésre álljon legalább akkora tőke, amekkorából a már megszerzett ellátásokat ki lehet fizetni. A befizetéssel determinált (magyar szóhasználattal tőkefedezeti) rendszerben ezzel szemben nem határozzák meg előre a majdani nyugellátás összegét, hanem a befizetett járulékok hasznosulásától teszik azt függővé. Nyilvánvaló viszont, hogy azért az utóbbi rendszerben is végeznek valamiféle kalkulációt a majdani ellátás mértékére.
- Az unióban melyik rendszer a gyakoribb?
- Az országok többségében várományfedezeti vagy felosztó-kirovó jellegű a magánnyugdíjrendszer, az államilag szervezett társadalombiztosításban pedig a felosztó-kirovó rendszer jellemző. A jelenlegi magyar nyugdíjrendszerben egymás mellett él a felosztó-kirovó tb és a tőkefedezeti alapon működő magánnyugdíjrendszer. Az EU-ban nem létezik még egy ilyen kötelező nyugdíjrendszer. Talán a svédeknél lehet valami hasonlót találni. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szorgalmazott összetett kötelező rendszert rajtunk kívül még számos latin-amerikai és kelet-európai országban alkalmazzák, mint Argentína, Chile és Lengyelország.
- Brüsszelben hogyan fogadták ezt az egyedi megoldást?
- Az EU ilyen kérdésekben nem foglal állást. Tiszteletben tartja a nemzeti nyugdíjrendszereket, egyébként pedig mindezt politikai kérdésnek tekinti, és mint minden politikai ügyben, itt is az Európa Tanácsot tartja illetékesnek. Persze voltak viták a nyugat-európai szakemberek és a Világbank között; felvetődött például, hogy visszaállítható-e a tb-nyugdíjak várományfedezeti rendszere. Ez azért nehéz kérdés, mert az átmeneti időszakban legalább egy generációnak kétszeres járulékot kellene fizetnie. A viták csaknem egy évtizeden át tartottak, aztán elcsendesedtek.
- A magyar kormány mérlegelte-e a nyugdíjreform kidolgozásakor az EU-tagországokban fellelhető modelleket?
- Nem találkoztam olyan dokumentumokkal, amelyek alátámasztották volna, hogy a magyar reform irányát befolyásolta az európai integráció. Igaz, az EU nem is támaszt semmiféle követelményt a csatlakozók nyugdíjrendszerével szemben. A szabad munkaerő-áramlás elvének érvényesülése ugyanakkor erősen függ attól, hogy az átmenetileg vagy tartósan más tagországban elhelyezkedő uniós állampolgárnak megadatik-e változatlan színvonalon a szociális biztonság. Ezért az EU-tagok - Nagy-Britannia közreműködése nélkül - létrehoztak egy Európai Szociális Chartát, amely az Európa Tanács egy korábbi hasonló alapokmányából kiindulva általános elvárásokat fogalmaz meg a nemzeti társadalombiztosítási rendszerekkel kapcsolatban. Ennél mélyebb összehangolásra már csak azért sincs lehetőség, mert a tagországok gazdasági fejlettsége még mindig erősen eltérő, és különböző GDP-kből egyszerűen nem lehet azonos ellátási színvonalat kihozni. Magyarország tavaly csatlakozott az Európai Szociális Chartához, bár a nyugdíjrendszerekre vonatkozó részt még nem ratifikálta.
- Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak mit kell tennie az uniós csatlakozásig?
- A feladataink meghatározásánál abból kell kiindulnunk, hogy a belépés időpontjától azonnal készen kell állnunk a közösségi szabályok szerinti nyugdíjmegállapításra és -folyósításra, valamint arra, hogy részt vegyünk a már kialakított együttműködési rendszerben. Feltételezéseink szerint sok olyan nyugdíjas él az EU-ban, akik Magyarországon is szereztek biztosítási időt. Ezek a csatlakozástól számított két éven belül igényelhetik a magyar nyugdíjrészt. Magyarországon is élnek olyanok, akik valamely uniós tagországban szereztek jogosultsági időt. Mindkét esetben össze kell adni az egyes országokban teljesített időket, majd minden érintett országban kiszámítják, hogy az érintett az összesített idő alapján mekkora nyugdíjra jogosult. Minden egyes ország a teljes nyugdíjnak pontosan akkora hányadát folyósítja, amekkora a igénylőt az ott töltött idő alapján arányosan megilleti. Van viszont egy olyan szabály is, mely szerint az uniós állampolgár, ha más EU-tagországban tartózkodik is, nem eshet kedvezőtlenebb megítélés alá, mint az ott élő belföldi állampolgárok. Ezért, ha egy vagy több országban a jogosultsági idők összeszámítása nélkül is jogosult a nyugdíjra, akkor az ott elért jogosultsági idő alapján is kiszámítják a nyugdíját, és a kétféle számításból eredő nyugdíjból azt kapja, amelyik a számára kedvezőbb. (A nyugdíjat természetesen mindegyik országtól kapja az adott országra vonatkozó szabály szerint.)
TÓTH KRISZTINA