Ebben az esztendőben is folytatódnak a logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztésére szóló uniós-magyar pályázati konstrukciók a Gazdaságfejlesztési (GOP) és a Közép-magyarországi operatív programok (KMOP) keretében - tudta meg lapunk a MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.-től. A GOP-2009-3.2.1 és a KMOP-2009-1.4.2 kódszámú pályázatok kiírása az akciótervekben meghatározott időponthoz képest (2009. első negyedév) kissé csúszik, hiszen még a társadalmi egyeztetésük sem kezdődött el. Az akciótervek alapján előzetesen a GOP keretében 2009-re 5 milliárd, 2010-re 4,9 milliárd forintot, míg a KMOP esetében mindkét évre 1,29 milliárd forint támogatást különítettek el. A kedvezményezettek közé az intermodális (szállítási módokat összekapcsoló) és regionális logisztikai központokat előkészítő, fejlesztő és működtető belföldi székhelyű gazdasági társaságok, szövetkezetek és egyéni vállalkozók tartoznak.
A 2007-2008-as kereteket a pályázók nem merítették ki, azok átcsoportosításáról a gazdaságfejlesztési programok irányító hatósága (IH) dönt majd. Az előző pályázatokat 2008 végéig lehetett benyújtani a MAG Zrt.-hez; jelenleg még kilenc pályázat vár támogatói döntésre. A GOP keretében 37 pályázat érkezett több mint nyolcmilliárdos támogatást igényelve, közülük eddig 22-t támogatott az IH 4,15 milliárd forint támogatást megítélve. (Erre előzetesen 9,55 milliárdos keretet terveztek.) A legnagyobb támogatást a Debreceni Logisztikai Központ és Ipari Park (Delog) Kft. és a szegedi GlobalLog Kft. nyerte el logisztikai központjuk fejlesztésére.
A KMOP keretében három pályázat érkezet 907 milliós támogatásra, közülük eddig kettőnek ítélt meg 764 millió forintos támogatást az IH. (Erre előzetesen 1,86 milliárdos keretet határoztak meg.) A BILK Kombiterminál Zrt. kapacitásbővítésre, a BILK Logisztikai Zrt. pedig szolgáltatásfejlesztésre nyert el támogatást.
Az idei kiírások támogatásai az előzőekhez hasonlóan alakulhatnak: a GOP keretében az intermodális központok fejlesztésére 50-750 millió, a regionális logisztikai központokéra pedig 50-250 millió forint juthatott pályázatonként. Ez a tavalyi kiíráson 50 százalékos, illetve 35 százalékos támogatási intenzitást jelentett. A KMOP keretében az intermodális központok fejlesztésére 50-600 millió forintot, az összes elszámolható költség legfeljebb 30 százalékát lehetett igényelni.
A konstrukciók célja a Magyarországon áthaladó nemzetközi áruáramlatok magas hozzáadottérték-tartalmú szolgáltatásokkal történő kiszolgálása, főként a környezetvédelmi szempontból kiemelt szerepet játszó intermodális logisztikai központok fejlesztésével. Emellett cél, hogy a regionális logisztikai központok fejlesztésével, az általuk nyújtott logisztikai szolgáltatások bővítésével és minőségének javításával a hazai kis- és középvállalkozások versenyképessége javuljon.
Támogatás igényelhető a logisztikai központok szolgáltatásainak bővítéséhez és fejlesztéséhez kapcsolódóan eszközbeszerzéshez, illetve ezzel együtt infrastrukturális és ingatlanberuházáshoz, információs technológia fejlesztéséhez, a piacra jutás támogatásához, vállalati humánerőforrás-fejlesztéshez, tanácsadás igénybevételéhez, minőség, környezet és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetéséhez.
