Hazánk az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) keretében 2007-2013 között tervezett, több milliárd forintos uniós támogatást igénylő, úgynevezett nagyprojektjei hosszas előkészítés után tavaly ősszel indultak el a megvalósítás útján. Ez azt jelenti, hogy a Magyarország által az operatív programokban nevesített több mint negyven beruházás közül eddig tizenhetet küldött ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Brüsszelbe jóváhagyásra, valamint egy, a 4-es főút hiányzó Pest megyei szakaszainak építésére szóló nagyprojektnek van jelenleg folyamatban a kiküldése - tudta meg lapunk az NFÜ-től. Ezek kivitelezése a beruházási tervek áttekintése után, az Európai Bizottság áldását követően kezdődhet majd el. Az előkészítést tekintve Magyarország európai szinten is jól szerepel, de ennél sokkal fontosabb az NFÜ szerint, hogy az ezermilliárd forintot közelítő fejlesztéseknek köszönhetően pénz áramlik az építőiparba, ami számos új munkahelyet teremthet.
A nagyprojektek általában olyan országos jelentőségű nagyberuházások, amelyek összköltsége meghaladja az 50 millió eurót (jelenleg több mint 15 milliárd forintot), illetve környezetvédelmi projektek esetében a 25 millió eurót. Megvalósításukhoz a kormánydöntés mellett uniós jóváhagyás is szükséges. Brüsszel eddig egy, a debreceni villamoshálózat fejlesztésére szóló, 17,7 milliárd forintos nagyprojekt támogatásáról döntött december közepén - a város azóta kiírta a mérnöki tevékenységre és a villamos járművek beszerzésére szóló közbeszerzési eljárását (Napi, 2009. január 12.). A jóváhagyásra váró nagyprojektek a Közlekedés, valamint a Környezet és energia operatív programok, illetve egy, a 4-es főút fejlesztése, a Közép-magyarországi Operatív Program keretében valósul meg. A tizennyolc nagyprojekt támogatási értéke több mint 750 milliárd forint, a beruházási költsége pedig előzetesen becsülve meghaladja a 990 milliárd forintot. A kiemelt projektek megvalósításáról szintén a kormány dönt (az ÚMFT céljaihoz való illeszkedést mérlegelve, nem pályázat útján), amelyek többnyire országos vagy regionális jelentőségű fejlesztések. Az ÚMFT keretében a nagyprojektekkel együtt eddig összesen 147 ilyen fejlesztés létrehozására kötöttek - 2008 augusztusától - támogatási szerződéseket a projektgazdákkal, összesen 937 milliárd forint támogatásra. Az első nemzeti fejlesztési terv keretében (2004-2006-ban) központi projekt néven futottak a nagy volumenű, uniós - a jelenlegi kiemelt és nagyprojektekhez hasonló - fejlesztések. Összesen harmincnégy ilyen projekt megvalósítására kötött szerződést az NFÜ 171 milliárd forint támogatásra, amelyek kifizetése jelenleg 94 százaléknál tart.
