- Manapság sok szó esik arról, hogy Magyarországon számos probléma van az energiaszektorral. Mely területeken lehetne a leggyorsabban a legjelentősebb javulást elérni?
- Alaposan újra kell gondolnunk a hazai lehetőségeinket, energiaforrásainkat; illetve hogy mi az, amit itthon el tudnánk érni. Minden létező felmérés azt mutatja, hogy egyrészt a fűtési célú energiafelhasználást - amely jelenleg a magyar energiafelhasználás 40 százalékát teszi ki - csökkenteni lehetne, másrészt nagyobb szerepet kaphatnának a helyi megújuló erőforrások is. Ma a rendszerben éppen ezekkel ellentétes támogatások vannak: gázártámogatás, távfűtési áfa, a kötelező áramátvételi támogatások. Van rá lehetőség, hogy ezeket a normatív fogyasztásösztönző támogatásokat célzottabb, kifejezetten a megtakarítást szolgáló támogatássá alakítsák, csupán szándék kérdése. Amennyiben egy jó, sikeres programcsomagot sikerül létrehozni, akkor ez a magyar energiagazdaság neuralgikus pontját, az orosz gázfüggőséget is csökkenteni tudná.
A másik kérdés, hogy az energiaszektor hogyan tud hozzájárulni a gazdasági bajokból való kilábaláshoz. Ma sem látok más módot erre, mint a jól működő versenypiacot; azokat a lehetőségeket kell keresni, hogy miként jutnak el a végső fogyasztókhoz azok a pozitív fejlemények, amelyeket a jól működő piacokon láthatunk. Az árak a nagykereskedelmi gáz- és árampiacon is mérséklődnek, csak éppen az itthoni fogyasztókhoz ez valahogy nem vagy csak lassan jut el - ez pedig nagy baj. Véleményem szerint számos illúzió él azzal kapcsolatban, hogy az energiaszektoron belüli munkahelyteremtésre hol vannak lehetőségek, különösen a megújuló energia esetében. Igaz, az épületenergetika területén vannak lehetőségek; ha egy a mainál jóval intenzívebb épületenergetikai program megvalósulhatna, akkor a konjunktúraérzékeny iparágon keresztül valószínűleg viszonylag tartósan hozzá lehetne járulni a gazdasági növekedéshez. A többi területen ez nehéz feladat, mert azok nem igazán munkaintenzívek, így ott inkább a verseny élénkítése járhatna jótékony hatással.
- Milyen konkrét lépésekkel lehet a megújulók terjedésének folyamatát gyorsítani?
- A kérdés olyan értelemben mindenképpen a pénzről szól, hogy Magyarország tavaly a GDP egy százalékát költötte energetikai célokra, csak pont a rossz oldalon. Amennyiben összeadjuk a különféle ártámogatásokat, akkor azok összességében 120-140 milliárd forintot is kitesznek; már az, ha megszűnnének, jelentős lökést adhatna az ezáltal máris versenyképesebbé váló megújulók terjedésének. Ha pedig ezt a hatalmas összeget átraknánk a megújulókba - ami ugye egyetlen forint állami többletet sem igényelne -, akkor abból szerintem csodát lehetne csinálni. Itt azonban nagyon sok érzékeny kérdés merül fel - például a kedvezményes áfát visszavenni politikailag nem egyszerű lépés. Ezzel együtt látok esélyt arra, hogy egy zöld beruházási alap jöjjön létre - már csak azért is, mert erre több ígéret is elhangzott korábban. Döntő lesz, hogy az új kormányzat képes-e tüzetesen átvizsgálni a rendszert: hol, mennyi pénz, milyen dolgokra folyik el. Irdatlan mennyiségű pénz van ugyanis az energetikai rendszerben, csak a támogatási oldalon: EU-s beruházási támogatások, kvótaértékesítésből befolyó pénzek, amelyekről nem is igazán lehet tudni, hol jelentkeznek pontosan. Ez már önmagában olyan jelentős tétel, hogy amennyiben a zöld beruházási rendszert kiterjesztjük a panelok fölújításán túli célokra is, és zöld bankként egy sokkal szélesebb tevékenységi körre kiterjedő, változatosabb intézményt hozunk létre belőle, akkor már megvan a pénz egy új alaphoz. A kérdés csak az, lesz-e szándék és akarat - akár konfliktusok fölvállalásával is - bizonyos helyekről pénzt elvenni és célzottan az okos dolgokra fordítani.
- Bár nemes célt szolgál, de a kötelező átvételes támogatás kapcsán is fölvetődik: mintha a mindenható piacba vetett hit az utóbbi időben lanyhult volna.
- A gázviták kapcsán a versennyel szemben felerősödött az ellátásbiztonság kérdéskörének vizsgálata, illetve az arra való koncentrálás. Más oldalról a klímapolitika nagyon sok muníciót adott az olyan megoldásoknak, amelyek nem igazán piackonform eszközökkel támogatnak bizonyos tevékenységeket. A kötelező átvételes támogatás európai jelenség; a megújulók terjedését elsősorban a masszív állami támogatások hajtják. Kétségtelenül olyan időszakban vagyunk, amikor az inaktív állam melletti piacnyitás és verseny koncepcióját sokan fölülvizsgálják, és folyik a vita arról, hogyan lehetne valami működőképest úgy létrehozni, hogy az állam ebben aktívabban vegyen részt, például garanciavállalással. Míg a gázszektorban már nemigen van tulajdona az államnak, a villamosenergia-szektorban szinte biztos, hogy az MVM és az állami kézben lévő eszközök további privatizációja nem lesz napirenden, sőt vélhetően inkább arra láthatunk törekvéseket, hogy ezeket a pozíciókat még meg is erősítsék - ám a források valószínűleg itt is korlátozottak lesznek ehhez.
Ebben a politikának is van szerepe, ugyanis vagy árengedmény formájában vagy költségvetési bevétel formájában a pénzt - és így a lehetőséget - rendre elvették a cégtől. Meg lehet próbálni változtatni ezen; a társasággal kapcsolatban volt egy olyan mondás, miszerint nem kéne mást tenni, csak húsz éven keresztül benn hagyni az osztalékot és akkor a vállalat szinte önfinanszírozásból meg tudná építeni az új paksi blokkot. Eddig azonban nemhogy osztalék bent hagyásáról nem volt szó, de például az idei nem csekély osztalékát a magyar költségvetés már előre kivette a társaságból. Márpedig nehezen tudok elképzelni célszerűbb utat annál, mint hogy a magánbefektetők számára stabil, kedvező, kiszámítható szabályozási környezetet teremtsünk.
- Hogyan látja a piacnyitás eddigi eredményeit? Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a liberalizáció azt eredményezte, hogy néhány óriáscég kaparintotta meg az egész európai piacot, háttérbe szorítva a valódi versenyt.
- Én nem látok ellentmondást: ha az a cél, hogy egységes európai energiapiacot alkossunk, akkor természetes, hogy bizonyos konszolidáció végbemegy ezen a nagyobb piacon. Amennyiben sikerül azt az alapvető elvet érvényesíteni, hogy a hálózatokhoz szabad a hozzáférés, akkor a nagyok megjelenése - különösen akkor, ha ezek a szereplők döntően az infrastruktúrában érdekelt vállalkozások - és egy döntően oligopolisztikus piac kialakulása nem olyan nagy probléma. A kontinentális árampiacon nem mutatható ki a piaci erőfölénnyel való visszaélés. Például a német árampiac alakulása jól magyarázható a tüzelőanyagok árának és a keresletnek az alakulásával, vagyis rendes piacként működik.
Kereskedői oldalon pedig rengeteg új belépő van, Magyarországon több tucat energiakereskedői engedélyes van, amelyekből húsz nagyon aktívnak mondható - a piaci koncentráció tehát csökkent. Új belépők jelennek meg a kereskedői oldalon az áram- és a gázpiacon is, például a távközlési szférából. Ezenkívül a termelői oldalon is látható egy gyorsan bővülő új belépő szegmens, a megújulókat termelők köre, amely tulajdonosi viszonyait tekintve kifejezetten nem a régi nagy multicégekhez tartozik, hanem hihetetlen változatosságot mutat.
