- A kamara állásfoglalása alacsonyabb energiaárakat tart szükségesnek és elérhetőnek Magyarországon; milyen lehetőségeket lát az ellátás neuralgikus pontjának tekintett gáz esetében az árak csökkenésére?
- Magyarországon lényegesen olcsóbb lehetne a gáz, ha azokról a területekről sikerülne importálni, ahol ma a Gazproménál jelentősen alacsonyabb árak vannak érvényben.
A hosszabb távon is fennmaradó árelőnynek az az oka, hogy ezeken a területeken legalább három forrásból származó gáztermék versenyez a kínálati piacon. Ez azonban érdekes módon nem olyan csövek fektetését sugallja, mint amilyeneket a politikusok szeretnének látni. Hiszen valójában nem délről és keletről, hanem nyugatról lehetne olcsóbb gázt hozni Magyarországra; Közép-Európa - nagyjából Csehország a határ - képes a holland és norvég földgázból vásárolni, amit az elmúlt évben az orosznál alacsonyabb árakon vásárolhattak meg. Amennyiben ezenkívül délkeletre épülne egy alternatív forráshoz vezető cső vagy megépülne a horvátországi lng-terminál is, akkor már négy, illetve öt termék versenyezne az európai piacon, ami valószínűleg hatásosan csökkentené az árakat. Mire azonban a kibővített visegrádi csúcs foglalkozott a helyzettel, Lengyelországban új bányászati technológiával kitermelhető gázmezőket fedeztek fel, ami miatt a politika figyelme észak felé fordult. Egyelőre ugyan kérdéses, hogy érdemes-e erre vezetéket építeni, viszont hosszabb távon a ma még orosz gázra utalt Lengyelország kedvező esetben akár gázexportőrré is válhat. A visegrádi deklaráció óta viszont a horvát lng-terminálról a döntést 2013 utánra halasztották el.
- Milyen változásokra van szükség a magyar viszonyokban egy rugalmasabb gázpiac kialakításához?
- Ahhoz, hogy versenyzőbb, kevésbé kiszolgáltatott gázpiacunk legyen, nagy infrastrukturális befektetésekre lenne szükség; a jelenlegi, elavult technológiát és az elavult menedzsmentmódszereket jobb, újabb módszerekre kell cserélni - ehhez pedig jelentős forrásokra van szükség. Egy biztos: nagyon-nagyon sok pénz kellene ahhoz, hogy egyszerre észak, délkelet, délnyugat és nyugat irányába is csöveket fektessünk. Ezen a területen jövőre is elsősorban a magánszférának kell okos befektetéseket eszközölnie, a gázinfrastruktúra ugyanis Magyarországon magánkézben van. Bár a mostani kormányzat a privatizációval szemben nagyon gyanakvó, ez egyrészt változhat a gazdasági helyzet teljes ismerete vagy az erősebb szabályozói kontroll kiépítése esetén, és természetesen sok olyan beruházási terület van, ahol most sem az állam a tulajdonos, megfelelő koordináció mellett pedig a magántőke fontos energiahatékonysági programokat hajthatna vége. Ezzel a gondolattal egybecseng, hogy az állam bizonyos területekről visszavonulóban van, ami nagyon helyes például a vértesi erőmű esetében, ahol egy elavult erőmű fenntartásának indokolatlan terheit a fogyasztók az áramszámlában, az adófizetők az időnkénti szanálások formájában állandó koloncként cipelték. Kérdés, ki fogja megvalósítani a kormány által felvázolt energetikai fejlesztéseket, változtatásokat, és milyen konstrukcióban. Az AmCham egy indikatív terv létrehozását javasolja, ami a kormányzat és a magánszféra tervezett beruházásainak összehangolását szolgálná: ez kiemelten fontos például a paksi beruházás miatt, aminek a mértéke, időzítése, finanszírozási módja a magyar energiaszektor többi tagjának gazdálkodását nagymértékben meg fogja határozni. Az energiaszektor beruházásainak hosszú megvalósulási szakasza miatt célszerű volna már idén létrehozni az indikatív tervet. Ez olyan kölcsönös tájékoztatási rendszert is jelentene, amellyel elérhetnénk, hogy a magán- és állami vállalatok, valamint az állam és az önkormányzatok mint tulajdonosok és a hatóságok nem teszik kölcsönösen tönkre egymás üzleti és fejlesztési terveit.
- Milyen egyéb területeken látnak lehetőséget a magánbefektetések nagyobb szerepvállalására?
- Az AmCham nagyobb hangsúlyt helyezne azokra a befektetési témákra is, amelyek véleményünk szerint az elmúlt tíz évben nem kaptak kellő figyelmet és amelyekre akár az energiafüggőség csökkentése érdekében, akár egy hatékonyabb energia-értéklánc kialakításához szükség lenne. Ez egyrészt a nukleáris ipart érintené, amely uránbányászatból, -feldolgozásból, tüzelőanyag-szállításból, nukleáris reaktorok építéséből és a keletkező hulladék rövid és hosszú távú kezeléséből is áll. Egyebek mellett azt a kérdést is fel szeretnénk vetni, hogy ha Magyarország atomerőművet épít, akkor a magántőke is építhet-e; illetve hogy csak orosz forrásból lehet-e uránt vásárolni vagy esetleg a magyar termelés is szóba jöhet. Igaz, egy nukleáris erőmű építése kockázatokkal is jár. Természetesen azt is szeretnénk tudni, hogy ha van jelentkező arra, hogy kitermelje Magyarország ásványkincseit, kap-e tényleges lehetőséget a befektetésre. Ezen a területen ugyanis nagyon vegyesek tagjaink tapasztalatai. Az AmChamnek vannak olyan tagjai, akik magántőkéből bányászattal foglalkoznak vagy foglalkoznának, ám az elmúlt évtizedben a világ egyik legnehezebb bányászati befektetési célországa voltunk. Márpedig az energiafüggetlenedés felé vezető út a legtöbb országban a helyi energiahordozó-kincs kiaknázásával jár együtt. Nagy-Britanniában az a gyakorlat, hogy a kormány magánbefektetőket bátorít nukleáris erőművek építésére azzal, hogy meghatározza azokat a geológiai és energiahálózati szempontból megfelelő helyeket, ahol bárki, akinek pénze, megfelelő szakmai múltja és tervei vannak, építhet nukleáris erőművet. Magyarországon is folytak nem konvencionális bányászati kísérletek. A magyar befektetési és bányareguláció nem éppen kedvező, de ezzel együtt nem biztos, hogy Magyarországon ne lehetne a lengyelországihoz hasonló sikeres fúrásokat végezni. Bizonyított, hogy Magyarországnak is vannak még jelentős tartalékai: ha valamihez, akkor ehhez kell a vállalkozói szellem és a kockáztatni merő tőke.
