Lengyelországnak áldás és átok gazdag szénkészlete, ami áramtermelése 94 százalékát biztosítja, viszont a legszennyezőbb energiaforrás. Olajból 90, földgázból pedig 70 százalékban orosz importra szorul, és mivel függőségét nem kívánja növelni, sőt inkább csökkenteni szeretné, egyelőre elképzelhetetlen, hogy lemondjon a szénről. A novemberben elfogadott, 2030-ig szóló energetikai kormányprogram ki is mondja, hogy a szén kizárása az elsőrendű energiaforrások portfóliójából veszélyeztetné az ország energiabiztonságát. Mégis jelentős engedményt tesz az EU-nak azzal, hogy húsz év alatt a jelenlegi 94-ről 60 százalékra szorítja le a szénből nyert energia arányát, elsősorban atom- és megújuló energia révén.
Az ország 84 millió tonnás tavalyi széntermelése a legnagyobb Európában - egyúttal a melegházhatású gázok egyik legnagyobb kibocsátójává is teszi a kontinensen. Egyelőre nincs lehetőség alapvető változásra, sőt: az egész szektor évtizedek óta alulfinanszírozott, ezért szakértők szerint 17 milliárd dollárra lenne szükség a bányák korszerűsítéséhez és 45 milliárdra új erőművek építéséhez. A változásokat nehéz lesz keresztülvinni: a 120 ezer bányász az ország egyik legerősebb és legerőszakosabb lobbicsoportját alkotva tavaly tüntetésekkel és sztrájkokkal akadályozta meg a bányák privatizálását, ami biztosította volna a modernizációhoz szükséges tőkét.
Ráadásul a varsói kormány folyamatosan harcban áll az unióval. Az első nagy csatát megnyerték, amikor egy bírósági döntés nekik adott igazat a szén-dioxid-kvóta csökkentése ügyében, azonban Brüsszel fellebbezett. Az EU nagyvonalú ajánlatával sem értenek egyet a fejlődő országok klímavédelmi programjainak anyagi támogatásában, ami Varsó szerint aránytalanul nagy terhet ró az uniós tagságból fakadó környezetvédelmi szabályozás által a régi tagországoknál keményebben sújtott új tagokra, vagyis a lengyelek szerint, ha akarnak, fizessenek - a gazdagok.
