A kereskedőket befolyásoló szempontok eredője a hét első napján az olajárak csökkenését eredményezte, igaz, az elmúlt hét végén három egymást követő nap emelkedtek a jegyzések. Jó hír volt, hogy az egyik amerikai finomító közölte: újraindítja a benzinszállításokat azon a csővezetéken, amelyet szivárgás miatt korábban le kellett zárnia. Bár a készletek az elmúlt napokban emelkedtek Amerikában, állományuk még mindig 12 millió hordóval elmarad a nyár elején megszokott szinttől. Ez tőzsdei nyelven fogalmazva támaszt ad a magas árnak.
Nigériából jó és rossz hírek is érkeztek. Aggodalmat váltott ki, hogy az egyik katonai csoport elrabolt hat orosz vendég munkást, ugyanakkor egy másik bejelentette, hogy egy hónapos tűzszünetet tart a polgárháború sújtotta országban. Ezt az időt a frissen megválasztott kormányzattal folytatott tárgyalásokra szánják.
Megkezdődött az idei hurrikánszezon is, ami szintén nem kerülte el a befektetők figyelmét. A Mexikói-öböl olajlétesítményeit fenyegető viharok sorában az elsők között a Barry trópusi vihar borzolgatta a hét végén a kereskedők idegeit, de végül elgyengült, így egyelőre ebből az irányból nem nehezedik nyomás az olajárra. A londoni Brent ára 31 centtel, 68,76 dollár/hordóra, míg az észak-amerikai könnyűolaj jegyzése 40 centtel 64,68-ra csúszott vissza eddig a hétfői kereskedésben.
