BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Valaki nagyot szakított az olajpiacon

A tőzsdezárás utáni kereskedésben egy időre jelentősen, 5 dollárral, 68 dollár/hordóra ugrott az olaj ára, majd visszaesett 64-65 dollárra.

2007. március 28. szerda, 08:06

A tegnapi tőzsdezárás után hirtelen 68,09 dollár/hordóra ugrott a nyersolaj ára, miután valaki azt a pletykát kezdte el terjeszteni, hogy napirenden van egy katonai csapás az atomprogramjához ragaszkodó Irán ellen. A találgatást alátámaszthatta, hogy immáron a második amerikai repülőgép-anyahajót vezénylik az Arab-öbölbe és Teheránnak is most jutott eszébe hadgyakorlatot tartani a térségben.

A hivatalos cáfolat hamar megérkezett, aminek hatására az észak-amerikai könnyűolaj jegyzése 63,84 dollár/hordóra szelídült, miközben a londoni Brentért 65,55 dollárt kellett adni. Aki az ártüske alján vett és a tetején eladott, az percek alatt 8 százalékos haszonra tehetett szert. A piac ideges rángása szakértők szerint egyébként azt bizonyítja, hogy a befektetők a vörös riadó állapotában vannak, mert attól tartanak, hogy a Nyugat és a perzsa állam konfliktusa az Öbölből kiinduló olajszállítások iráni blokádjához vezethet.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet