A csúcsot döntő kőolajjegyzések ismét a benzinárakra terelik az autósok figyelmét, már csak azért is, mert az elmúlt másfél–egy év tapasztalatai alapján Magyarországon egy hálózat két töltőállomása között is markáns árkülönbség mutatkozhat, nem beszélve más-más cégek kútjairól. Így egy jól megválasztott tankolással érzékelhető összegeket spórolhat a vásárló. A gépjármű-tulajdonosok helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a Mol – szakítva a korábbi gyakorlattal – már nem ad ki tájékoztatást a nagykereskedelmi árak változásáról.
A helyzet azért a korábbiakhoz képest sokat javult, mert bár körképünk összeállításakor jobbára telefonon tájékozódtunk, ahol jártunk, ott tankolás előtt meg lehetett győződni az árakról; egy éve a sofőr sok helyütt csak akkor értesült várható kiadásairól, amikor a töltőpisztolyt már leakasztotta a kútról.
A piaci helyzetet jól jellemzi, hogy az Esso egyik budapesti kútjánál egy alkalmazott úgy tájékoztatott: „mi viszonylag drága állomás vagyunk”, majd más, a társasághoz tartozó kutakat ajánlott, mondván: „azok kevésbé frekventáltabb helyen vannak, így olcsóbbak”. A kutasok szerint semmi sem szorítja rá a töltőállomásokat az árrés szűkítésére; nem ritka a 25–27 forintos haszon sem, ez pedig azt mutatja, hogy folytatódó áremelkedés esetén tovább nőhet az kutak közötti különbség.
A NAPI Gazdaság összeállítása szerint Budapesten a 95-ös benzin ára jellemzően 270 és 280 forint között mozgott, ám akadtak kivételek: az Esso Bécsi úti állomásán például 266,9 forintért mérték ennek literjét, míg az Agip Soroksári úti egységénél 280,9 forintot kellett leszurkolni érte. A gázolaj esetében a jellemző ársáv 261,9–269,9 forint volt. Az általunk tapasztalt legalacsonyabb ajánlat a Castrolé volt: Kerepesi úti állomásán 257,9 forintért lehetett tankolni tegnap.
Folytatás a lap mai számában.
