Alig hogy elfogadta az Országgyűlés április elején az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló törvényt és az új távhő-szolgáltatási törvényt, a képviselők máris az energiaszektor két alapjogszabályának módosításával foglalkoznak. A jelek szerint meglehetősen intenzíven, hiszen a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény (VET) módosítását célzó, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által benyújtott terjedelmes javaslathoz eddig közel száz képviselői indítvány is érkezett. Hasonló aktivitás várható a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény (GET) szintén napirendre került módosítása ügyében.
Amint arra a gazdasági tárca és a parlamenti szónokok is emlékeztettek, a VET és GET annak idején az EU-csatlakozáshoz szükséges, a piacnyitást célzó jogharmonizáció keretében születtek. Azt ma már kevesen hozzák szóba, hogy 1999-ben még jóval ambiciózusabb és egyértelműbb liberalizálási tervek fogalmazódtak meg – például az azóta elfeledett, az „Energetika üzleti modellje” címet viselő, stratégiai jellegűnek szánt minisztériumi dokumentumban –, mint amelyek végül is testet öltöttek az időközben meglehetősen terebélyessé vált szabályozásban. Ez idő alatt láthatóan elbizonytalanodott az akkori politikai szándék, sőt sokszor alapjaiban kérdőjeleződött meg a közüzemi szektor piacosítási politikájának helyessége is. Végül is inkább re-regulációról, semmint deregulációról beszélhetünk.
Most hangsúlyozottan nincs szó modellváltásról az energiapiac(ok)on, hanem csak finomításokról, illetve az időközben hatályba lépett új uniós irányelvekhez való igazodásról. Igaz ugyan, hogy a 2003/54 és 2003/55 EK irányelvek lényeges tartalma ismert volt már a ma hatályos szabályok megalkotásakor is, de fő az óvatosság. Mindenesetre az Európai Bizottság – számos tagállammal ellentétben – nem marasztalta el hazánkat az energetikai piacnyitás kapcsán, hiszen minden nem háztartási fogyasztó megválaszthatja földgáz- és áramellátóját, sőt arra is lehet hivatkozni, hogy a piacnyitási mutatók tekintetében előkelő helyen állunk. Más oldalról viszont az évi 14-15 milliárd köbméteres földgázpiac 6 százalékát, illetve 30 terawattórás árampiac 30 százalékát képviselő szabadpiaci vevők valójában összesen néhány tucat nagyfogyasztót jelentenek. Egyes vélemények szerint a számukra realizálódó 3-4, illetve 18-20 milliárd forintos relatív megtakarítás voltaképpen a fogyasztók közötti keresztfinanszírozás megszüntetése, tehát a közüzemi tarifák módosításával is megoldható lett volna. A lakossági közüzemi díjak kérdése azonban felettébb érzékeny históriává vált az elmúlt években. Akárhogyan is, a részleges piacnyitás modelljére is igaznak tűnik, hogy néha a provizórikusnak szánt megoldások felettébb tartósnak bizonyulnak.
A „kettős piaci modell” néven emlegetett magyar megoldás lényege: a hagyományos és konzervált közüzemi szektor mellé beiktatni a szabadpiaci energiavételezés lehetőségét nyújtó működési szabályokat. Ennek ára, hogy mind a földgáz-, mind a villamosenergia-piacon kizárólagos közüzemi nagykereskedői szerepkörben találta magát a Mol (vagy a földgázüzletág várományosa), illetve a Magyar Villamos Művek Rt. is. Ez az a helyzet, amellyel a piac szereplői átmenetileg megbékéltek, de igazán senki sem elégedett. A kormányzat és a törvényhozók pedig a jelek szerint élénkíteni kívánják a piaci versenyt, de biztos ami biztos, a közüzemi garanciákat is.
A villamos energia szabályozását illetően a javaslatok egyik része tovább kívánja támogatni és ösztökélni a feljogosított fogyasztókat. A szolgáltatóváltás talán már 30 napos felmondási határidővel is lehetővé válik. A hálózatra csatlakozási és hálózathasználati szerződések tekintetében is fokozott védelemre számíthatnak a szabadpiacra lépők. A közvetlen vezeték létesítésének lehetősége is egyértelműbbé válhat, ha akceptálják azt az érvelést, amely szerint saját üzleti kockázatára akkor létesít valaki ilyet, ha megéri neki, vagyis a piaci szereplőt nem kell saját magától a Magyar Energia Hivatalnak megvédenie.
Más a helyzet a háztartási fogyasztóval, akit számos javaslattal védeni szándékoznak addig is, amíg a verseny jótékony hatása begyűrűzhet. Az előírt minimális minőségi paraméterek nem teljesítése esetén valószínűleg szankcionálni lehet majd, sőt ennek lehetőségére a közüzemi számlánkban is eligazítást kapunk. Az alapvető szolgáltatás és a védelemre szoruló fogyasztó fogalmainak beillesztése pedig igazán lényeges fordulópont lehet, mert ezzel lényegében állampolgári jogként definiálódik az áramszolgáltatás. Igaz, ezt az áramfogyasztók közösségének (kényszer)szolidaritása finanszírozza.
Valószínűleg kevesen ellenzik majd az Energetikai Állandó Választottbíróság létrehozásának gondolatát. Hevesebb vitákat váltott ki már eddig is a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. (Mavir) működésének és tulajdonlásának kérdése. Érthető a rendszerirányítási és átviteli hálózati funkciók közelítésének szándéka, de sokaknak még nem világos, hogy az MVM miért volna jobb állami tulajdonos, mint a gazdasági tárca.
A piaci szereplők java mindenesetre nem az átviteli hálózattól való függetlenséget félti a Mavir esetében. A meghatározó politikai tényezők láthatólag pártolják az MVM törekvéseit, amely a Mavir visszavételével szeretne egyenrangú piaci partnerévé válni az E.On, RWE és EdF nagyságrendű szereplőknek.
Számos javaslat irányul a megújuló forrásokból, illetve kapcsoltan termelt villamos energia támogatásának részletes újraszabályozására is. Szemmel láthatóan a biomassza és a geotermikus energia élvezhet a jövőben prioritást, szemben az időjárásfüggő – ezért a rendszerszabályozási problémákat fokozó – energiaforrásokkal. A kapcsolt termelést illetően egyelőre nem világos, hogyan illeszkednek az új törvényi előírások az egyébként jövő év elejére meghonosítandó új uniós kogenerációs direktívához.
A környezetbarát szemlélet, a biogáz támogatása a GET-tel kapcsolatban is előkerül. A törvénymódosítás várhatóan lényegében a földgázzal egy tekintet alá veszi ezt az energiahordozót. Természetesen a földgázszektorban is a feljogosított fogyasztók piacra lépésének körülményei a kardinális kérdések. Ha minden igaz, a jövőben legfeljebb négy hónapos felmondási időt kényszerülnek kitölteni a vállalkozó kedvű fogyasztók, akiket a szabadpiacon is megillet a közüzemben régebben lekötött gázkapacitás. Jelentősen könnyítené a fogyasztók helyzetét az a javaslat, hogy a hálózati engedélyest terhelje a távleolvasásra alkalmas fogyasztásmérő felszerelése.
Nagyobb vitára számíthatnak azok a felvetések, hogy új infrastruktúra (határkeresztező szállítóvezeték, tároló) létesítése esetén a beruházó mentesülhessen a hozzáférés biztosítására, illetve a díjmegállapításra vonatkozó szabályok alól – sajátos érveléssel a verseny elősegítése érdekében. Vélhetően sokan fogják bolygatni a közüzemi földgázdíj kompenzációs rendszerét, jóllehet erre vonatkozóan egyelőre nincsenek drámai fejlemények.
Végső soron ez az összefoglaló megállapítás igaznak látszik az energiapiac egészére. Sok-sok részletszabály módosítása és pontosítása körül zajlanak a csaták, a verseny szelleme és valósága pedig a vártnál nehezebben és lassabban bontakozik. A szektor piaci szereplői mindenesetre optimisták, hiszen már legalább 1,5 ezer megawatt beépített teljesítményű, újonnan létesítendő vagy korszerűsítendő gáztüzelésű erőmű műhelymunkái folynak a háttérben. A fogyasztók jogai mellett pedig várhatóan fizetendő díjaik is tovább nőnek. Meglehet, az ellátásbiztonság, a környezetbarát működés és az alacsonyabb ár három kitüntetett alapelvéből egyszerre mindig csak kettő teljesülhet.
Nem könnyű áttekinteni a szerteágazó piaci érdekeket és a szabályozási dzsungelt – cseppet sem irigylésre méltó a képviselők helyzete. Amint azt többen szóvá is tették, a két törvényjavaslat féléves késéssel került a tisztelt Ház asztalára, hogy a sürgősségi eljárás keretében most pár hét alatt kelljen dönteni a fenti ügyekben. Sokat segíthetne a tájékozódásban egy széles konszenzuson nyugvó energiapolitikai koncepció, amelynek kidolgozása megkezdődött – majd félbemaradt – tavalyelőtt. Koncepciókat készíteni sem könnyű, ám még nehezebbnek tűnik manapság széles körű egyetértésre jutni. Ebben sok tennivalója van a politikai elitnek. El ne feledjük megemlíteni, hogy az új törvényekben várhatóan megjelenik az Európai Unió teljes piacnyitási céldátuma: 2007. július 1. Ma ez kissé távolinak tűnik.
Economx