– Hogyan áll jelenleg az új távhőellátásról szóló törvény, s milyen változtatások várhatók a korábbi törvénnyel szemben?
– A közelmúltban hosszas egyeztetés és a parlament többszöri vitája után a törvény eljutott abba a stádiumába, hogy a héten zárószavazással vélhetően elfogadjuk. A törvény újratárgyalása mindenképpen időszerű volt, az elmúlt években ugyanis sok olyan változás történt az energetikában, amely indokolttá tette annak felülvizsgálatát. Én úgy fogom fel, hogy a törvénynek egyik legfontosabb érdeme lehet az, hogy a szolgáltatót fizikailag „kötelezzük arra”, hogy közelebb kerüljön a felhasználóhoz. Így többek között meg kell teremteni annak a feltételét, hogy a mérés egyre inkább nyilvánvaló legyen a fogyasztó számára. Igaz ugyan, hogy talán még ebben a törvényben nem tudtuk a szolgáltatók érdekeltségét megteremteni, de a felhasználókat a törvény erősíti abban az értelemben, hogy az érdekeiket mindenképpen tudják érvényesíteni. Cél, hogy a fogyasztók a jövőben ne nyugodjanak bele abba a helyzetbe, hogy ma egy kvázi monopolcéggel állnak szembe kiszolgáltatottan, hanem legalább annyi joguk legyen, hogy a hőfokszabályzó állításával érzékelhetően befolyásolni tudják a fogyasztásukat. A fogyasztó ma még csupán a távfűtött lakások 15 százalékában befolyásolhatja a fogyasztását. Ezért a törvénynek a másik legfontosabb része, hogy a fogyasztóvédelem kikerül az önkormányzatok és a jegyző hatásköréből. Ezen a területen ugyanis a szolgáltatók jellemzően az önkormányzatok tulajdonában vannak, és a tulajdonossal szemben ugyanőnála panasszal élni igencsak nehéz. Így a jövőben a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez telepítenénk az érdekvédelemmel kapcsolatos kérdéseket. Ezzel a lépéssel a törvény megnyitja annak a lehetőségét, hogy erőteljesebben érvényesüljön az egyes állampolgárok érdeke a szolgáltatókkal szemben.
Mindezek hosszú távon megágyazzák annak lehetőségét, hogy az egyének érdekeltsége hasson a szolgáltatókra, s így néhány éven belül eljuthatunk odáig, hogy csökkenjen az a „mérhetetlen energiapocsékolás” amely a távhőszolgáltatásban tapasztalható. Felméréseink szerint éppen a pocsékolás miatt van averzió az egyes fogyasztókban és a társadalomban a távhővel szemben, holott ennek éppen fordítva kellene lennie, hiszen ez a leggazdaságosabb, legkörnyezetbarátabb és legkellemesebb fűtéstechnológia.
– Mint említette, az új törvénnyel a fogyasztók jogai a talán jobban érvényesülnek, mégis az utóbbi időben egyre inkább azt hallottuk, hogy városonként akár 50 százalék is lehet az árak közötti különbség. Az árszabályozás kérdése így maradhat az önkormányzatoknál?
– Ma az árképzés a távhőszektorban szinte áttekinthetetlen, hiszen az önkormányzati testületek amikor az árakat elfogadják több oldalon levezetett bonyolult képlet alapján döntenek. Persze minden önkormányzati testület megpróbálja a lakosság érdekeit képviselni, de kénytelenek és nem kerülhetik el, hogy a fűtőmű szakértőjének az érvanyaga alapján hozzák meg ezeket a döntéseket. Úgy remélem, hogy a jövőben ebben a kérdésben a lakosság sokkal érzékenyebb lesz, és mivel nem a jegyzőnél kell a panasszal élnie, „beindulhat” a lakók, a különböző házak érdekképviselete. Az árszabályozás „csodaképletét” pedig nagyon egyszerűen is el lehetne rendezni, például egy alapbázis kialakításával: ha egy köbméter gáz X forintba kerül, akkor ebből illik egy lakás légköbméterének hőmennyiségét kiszámítani. Ez lenne az etalon, s ettől mondjuk legfeljebb 15–20 százalékkal lehetne eltérni. A lakosságnak nem kell azt tudomásul vennie, hogy egy rossz hatékonyságú fűtőművel állítják elő a hőt és a meleg vizet, vagy pedig egy korszerű, nagyobb hatékonyságú erőművel.
– A hatékonyság növelése érdekében a távfűtőművek rekonstrukcióját is el kellene végezni. Ezt csak a tulajdonosok kötelessége lesz, vagy esetleg az állam is költene erre a jövőben?
– Véleményem szerint nem lehet elvárni, hogy az ilyen fejlesztéseket kizárólag a magántőke oldja meg. A piac mindazokkal az intézményekkel együtt, amelyek a távfűtésben mint fogyasztók megjelennek – a lakossággal együtt –, legalább 800 ezer lakás-egyenértékű fogyasztót jelent. S az a gazdaság számára sem mindegy, hogy öt vagy tíz százalékot meg tudunk-e takarítani vagy sem. Tízszázalékos megtakarítás mintegy 400 millió köbméterrel kisebb gázfogyasztást is jelent a gazdaság számára, így ennek összegével javulhatna az export-import szaldó, s nem kellene kifizetni olyan költségeket, amelyeket az ablakon engedünk ki. Ezen programban tehát az államnak is szerepet kellene vállalnia úgy, hogy az egyén is részt vegyen benne.
A gazdasági bizottság is kiemelten foglalkozik azon kérdéskörrel, hogy mi legyen a jövőben a panellakások távfűtési rendszereivel. A kérdés persze nem új keletű. Az elmúlt öt évben több próbálkozás is volt e tárgykörben, s vannak pozitív végkicsengésű projektek, ám ezek sajnos mindössze néhány tízezer lakást jelentenek. Az szinte biztos, hogy itt is jól működnének a PPP projektek. Különböző egyetemekkel karöltve például most végeztetünk el számításokat a tekintetben, hogy melyik lehet az a leggyorsabb lépés, amellyel a legnagyobb megtakarítást lehet elérni, s amellyel az ott lakókat is érdekeltté lehet tenni a fejlesztésekben. Az első eredmények szerint az optimum egy teljes felújítás esetén 1,5–2 millió forint lakásonként, amire a jelenlegi struktúrában nem lehet esély, hiszen a pénz harmadát a lakóknak kellene állniuk. Az ezzel elérhető fűtésiköltség-csökkenés pedig csupán 20–30 év alatt térülne meg. Erre véleményünk szerint a lakosságot nem lehet megnyerni, arra viszont igen, hogy támogassa a szabályozás legegyszerűbb módját. Ez pedig a hőszabályozás, amellyel 15–25 százalékot lehetne lakásonként megtakarítani, s ráadásul ehhez legfeljebb 60–100 ezer forintra van szükség. Ha a hőszabályozás terén felkeltjük a lakosság érdeklődését, s ezt párosítjuk egy állami ösztönző rendszerrel, akkor a lakóknak legfeljebb 15–20 ezer forintos hozzájárulásra lenne szükségük. A fejlesztéssel együtt pedig – s ez igen fontos tény – a lakás értéke igencsak megemelkedhet. A folyamat részünkről elindult: az állami ösztönző rendszer kimunkálása és a miniszterelnök jóváhagyása várhatóan másfél-két hónapon belül megszülethet.
– A „pocsékolás” csökkentésére találták ki többek között a Nemzeti Energiatakarékossági Programot, amely idén – úgy tűnik – kissé késik, sőt vannak vélemények, amelyek szerint 2005-ben nem is jelennek meg pályázatok. Ez nem veti vissza az Ön által felvázolt programot?
– Amennyiben idén nem lesz NEP, az erre az évre biztosan visszavetheti a fentebb vázolt programot, ám abban is biztos vagyok, hogy jövőre már nem lehet erre hatása a NEP létének vagy nemlétének. Mindezt arra alapozom, hogy erre a kérdéskörre kiemelt figyelmet fordítunk a gazdasági kabinetben, így például a gazdasági megszorítások miatt sem szenvedhet csorbát a program.
– Az Ön által felvázolt jövőkép biztosan tetszik a lakosságnak, de mi a helyzet az önkormányzatokkal? Várható, hogy a többi szektorhoz hasonlóan itt is beindul a versenypiac?
– A törvénytervezet harmadik paragrafusa vetette fel, hogy hosszú távon a hőszektoron belül is meg kell teremteni a verseny esélyét. Ám érdekes módon – tekintve, hogy az Országgyűlésben igen sok önkormányzati képviselő és polgármester is ül –, ez volt az egyetlen módosító indítvány, amelyet egységesen leszavaztak. Ennek magyarázatát pedig az olvasó fantáziájára bízom, döntsék el ők, hogy a képviselők miért mondtak nemet arra, hogy e szektorban is legyen verseny.
Természetesen mindent meg fogunk tenni, hogy ez ne így legyen, hiszen éppen a lakosság és a gazdaság érdekében kell megteremteni a versenyhez szükséges feltételeket. Korábban a távközlési szektorban sem tudták elképzelni, hogy a Matáv mellé más szolgáltató is beférjen, ma pedig már ez a világ legtermészetesebb dolga. Így miért ne lehetne a távhőben is? Az nem érv, hogy akkor a meglévő rendszer összeomlik: tessék versenyképessé tenni azt! A tulajdonosoknak véleményem szerint erre meg is van a pénzügyi kapacitásuk! Ha most hirdetnénk meg távhőkapacitás-lekötéseket meghatározott árstruktúrában, meggyőződésem, hogy nagy mennyiségű pályamű érkezne.
Itt érdemes megnézni a kogenerációs erőműveket is. Az elmúlt három évben több mint 400 megawattnyi beépített kapacitás épült, igaz, ebben nagy szerep jutott az állami ártámogatásnak. Ám igaz az is: ahol ilyen erőművek épültek, ott olcsóbb a fűtés is.
– A rendszerirányítónak meg egyre több lesz a dolga a gombamód szaporodó kiserőművekkel.
– Ez így van, ám a szabályozás az elmúlt években egyre szigorúbb lett. Így például az év elejétől az éjszaka megtermelt áramot csak igen mérsékelt áron kell átvennie a szolgáltatónak, ami önmagában a törpeerőmű éjszakai termelését is kérdésessé teszi. Emellett a szigorodó szabályozás másik példája, hogy a korábbi 75 százalék helyett 85 százalékos hatásfokot várnának el a támogatott erőművektől.
– Komolyan foglalkoztatja a piacot a villamosenergia- és a földgázellátásról szóló törvények módosítása is. Előbbi egyik sarkalatos kérdése, hogy mi lesz a rendszerirányítóval, illetve a Magyar Villamos Művekkel?
– A törvénytervezetek jelenleg tárcaközi egyeztetésen vannak, s ha minden jól alakul, akkor a héten kerülhetnek a kormány elé. Az MVM privatizációja pedig az elkövetkező 4–6 évben nincs napirenden. A jelenlegi struktúrát figyelembe véve a kormányzatnak – egyetértésben a miniszterelnökkel – volt egy döntése, miszerint előbbi kérdés nem lesz aktuális a következő években. Hogy a hálózat milyen formában működjön, arról megoszlanak a vélemények. Az egyeztetések során én azt a véleményt láttam megerősödni, hogy a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. olvadjon be az MVM-be, majd ezt követően a rendszerrel együtt saját vállalatként jelenjen meg. Legyen tehát mind jogilag, mind pedig szervezetileg független cég, s ezzel feleljen meg az uniós elvárásoknak.
Emellett szintén fontos a megújuló energia kérdésköre. A közeljövőben vagy a törvényben, vagy a végrehajtási rendeletben meg kell jelennie az állam által preferált megújulók rangsorának. Azaz mit lehet nyújtani például ma a biomassza felhasználóinak, mekkora teret kaphat a szélenergia, illetve a kogenerációs erőműveket hogyan kezeljük a jövőben, melyik szegmenst kellene erősíteni a gazdaság oldaláról? Ebben a kérdéskörben pedig számtalan a ma még vitatott kérdés.
– Az Ön által előbb felsorolt tételeket tartalmazta a gazdasági tárca által kiadott, tavaly év elején megjelent, Magyarország jövőbeni energiakoncepcióját felvázoló iromány is. Erről a koncepcióról azonban azóta is mélyen hallgatnak a szakemberek. Lesz az országnak energiakoncepciója?
– Jó lenne még idén kidolgozni egyet, amire minden esély meg is van, hiszen jelenlegi állapotában majd’ 90 százalékban már elkészült. Ebben nagy ellentétek nincsenek a korábbi koncepciókkal szemben, ám fontos Magyarország stratégiáját legalább 10–15 évre meghatározni. Ha letesszük a voksunkat a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításával kapcsolatosan, az már egy sarkalatos pont, hiszen a villamosenergia-termelés 36-38 százalékát ez az erőmű biztosítja. Persze csak erre építeni nem lehet, így mindenképpen szorgalmazandó új, nagyobb erőművek felépítése is.
Bakonyi Attila