Tavaly szeptemberben számos forrásból elhangzott, hogy 2004 első féléve a világ energiaszektora iránti bizalom visszatéréséről tanúskodott a vállalati összeolvadások és cégfelvásárlások területén. Mi tagadás, szükség is volt lelkesítő hírekre a megelőző, 2003-as év kirívóan gyenge eredményei után, amikor sokan a hullámok lecsengéséről beszéltek a vállalati tranzakciók lanyhultával, illetve temették az energiapiaci liberalizációt.
A teljes 2004-es év adatainak ismeretében minden ok meglehet a visszatért optimizmusra, hiszen a második félév alaposan túltett az elsőn. A félév során még dobogós helyen álló 2,4 milliárd dolláros UBS-ATEL felvásárlási ügylet már nem került a legjobb tíz közé a PricewaterhouseCoopers (PwC) év végi összesítése során, amely mindösszesen 123,2 milliárd dollár értékű vállalati felvásárlást rögzíthetett a földgáz- és villamosenergia-ipar szereplői, illetve pénzügyi befektetők között.
A 2004-ben bejelentett 459 tranzakció jóval több, mint amennyi az előző évben köttetett; a darabszám nem rekord – valamelyest elmarad a 2000-ben feljegyzett 479 ügylettől –, de az átlagos ügyletérték jelentősen növekedett. A pénzügyi elemzők rendre rámutatnak, hogy a tekintélyes növekedés mögött a vállalati tevékenységek következetes racionalizálása áll. Az USA-ban rajtot vett költségcsökkentés nemzetközi méretűvé vált. Ugyanakkor a jövőre vonatkozó kilátások kedvezőek, így a cégek a meglévő portfóliójukat jól kiegészítő vállalatokat keresnek.
A változások fő tendenciája, hogy a globális jelenlétet célzó korábbi törekvések alábbhagytak, és átadták helyüket az országon belüli konszolidációnak, illetve a regionális szerep megalapozásának. A vállalatokat szemmel láthatóan sokkal inkább a józan óvatosság, semmint a kalandvágy vezéreli. A horizontális és vertikális integrációk tették ki a felvásárlások több mint felét. Ugyanakkor 2003-hoz képest nőtt az új piaci belépők (privatizáció, pénzügyi befektetők és más iparági szereplők tulajdonszerzése energiacégekben) részaránya, továbbá a földgáz/áram konvergencia szerepe is, vagyis az eddig hagyományosan földgázipari, vagy áramtermelő tevékenységet folytató társaságok benyomulása a másik térfélre.
A PwC másik anyaga hasznos adalékkal szolgál a tranzakciók motivációjának megértéséhez. A közüzemi vállalatvezetők között végzett felmérés rávilágít a fúziós és összeolvadási (M&A) tevékenység fő húzóerőire is, akárcsak a visszatartó tényezőkre.
A földrajzi irányultságot tekintve az észak-amerikai vállalatok csökkenő sorrendben amerikai, globális és európai jelenlétet céloznak, a nyugat- és közép-európai szereplők főleg európai, kevésbé globális jelenlétre pályáznak a következő öt évre szóló terveik szerint. Az ex-szovjet területek cégei terjeszkedési prioritása zömmel Európa, ezt követi az ázsiai-csendes-óceáni térség, illetve a globális szerepkör.
Az interkontinentális globalizáció tehát semmiképpen sem halott, ám egyelőre a regionális terjeszkedés virágzik. Európa szerepe még mindig meghatározó az ügyletek számát tekintve, ugyanakkor Észak-Amerika átvette a vezetést az ügyletérték terén, és figyelemre méltó az egyre növekvő csendes-óceáni és ázsiai aktivitás is. Az USA-ban egyértelműen a villamosenergia-ipari cégek vitték a prímet, a földgáziparra a felvásárlásoknak csak 12 százaléka jutott. Az árampiaci dereguláció rejtelmei komoly nehézséget jelentettek számos esetben, az UniSource Energy megvételével kudarcot is vallott a Kohlberg Kravis Roberts & Co. A nem szabályozott piacokon, illetve a szabályozói kockázatnak kevésbé kitett csővezetéki szállítási, valamint áramtermelési szegmensekben mutatkozott élénk és sikeres befektetői érdeklődés. Európában az Electricidad de Portugal és a dán DONG vásárlásai tettek ki jelentős összeget. Érdekesebb azonban a brit National Grid Transco négy elosztóhálózatának eladása, amennyiben a vevők ebben az esetben globális infrastruktúra-alapok voltak, amelyek először vettek részt ilyen volumenű európai ügyletekben. Ennek is köszönhetően a földgázipari tranzakciók Európában 30 százalékát tették ki az összes energetikai M&A ügyletnek.
Ebben a körben érdemes külön is megemlíteni a Mol gázüzletágának megvásárlását. Az E.On Ruhrgas által ajánlott 775 millió euró globális szinten nem kiugró összeg, de a regionális piacon kiemelkedő esemény. Tavaly november végén jött létre a megállapodás, amelynek értelmében az E.ON Ruhrgas a Mol Földgázellátó Rt. és Földgáztároló Rt. 75 százalékáért, – ideértve a fennálló tulajdonosi hiteleket is –, továbbá a Panrusgáz Rt.-ben meglévő 50 százaléknyi Mol-részesedésért fizeti az említett összeget. Emellett aláírtak egy hosszú távú „take-or-pay” típusú megállapodást a Mol által termelt hazai földgáz importalapú áron történő átvételéről, valamint a Földgázszállító Rt.-re vonatkozó eladási opciós megállapodást. Ennek alapján a Mol a zárást követő két évben a szállítás legfeljebb 75 százalék mínusz egy részvénnyi részesedésének megfelelő részvényeket értékesíthet egy vagy két különálló tranzakcióban. Az ügylet lezárása még az idei első félév során esedékes, feltéve, hogy a Magyar Energia Hivatal és a GVH jóváhagyja a felvásárlást, amelynek révén az E.On-csoport Magyarország domináns energetikai szereplőjévé válik. További fejlemények sem zárhatók ki, ne feledjük, hogy az E.On stratégiai partnere, a Gazprom képviselőjeként Alekszej Miller a minap parlamenti kitüntetése alkalmával jelezte, hogy változatlanul érdeklődnek a Mol még állami kézben lévő 12 százalékos pakettje, illetve a gázüzletág iránt.
Ami az energiaipar világszínpadát illeti, megállapítható tehát, hogy visszatért a dinamizmus. Az elemzők többsége úgy látja, hogy a jövőbeli kilátások a tavalyi eredményekhez hasonlóan jók. Nem várható ugyan újabb ugrásszerű növekedés az energetikai M&A terén, de az aktivitás szintjének fennmaradása borítékolható, minthogy mindegyik kulcspiacon további konszolidációra és terjeszkedésre van lehetőség. A bővülés hajtóereje a 2005–2007 között várható teljes liberalizáció. Ellentétes tendenciák működhetnek, hiszen megindult a kisebb piaci szereplők kiszorulása, illetve a szuperregionális cégek kialakulása, ugyanakkor a versenyhatóságok próbálnak ellenállni a versenyintenzitás csökkenésének.
Európában rövid távon a francia EdF/GdF privatizáció és a balkáni országok tranzakciói élénkíthetik a piacot, hosszabb távon az oroszországi befektetések lehetősége reményt keltő. A legbiztatóbb mindenesetre az volna, ha a nemzetközi pénzügyi befektetők érdeklődése csakugyan változatlanul élénk maradna. Igaz, ebben az esetben az energetikai piacfelszabadítás ellenzőinek új ellenérvek után kellene nézniük, de csökkennének ellátásbiztonsági aggályaink is.
Bakonyi Attila