Izgalmas napot zárt tegnap a forint. A zloty látványos esése, illetve a magyar pénzügyminiszter-csere nyomán héthavi mélypontra gyengült a magyar deviza a bankközi piacon. Az eurókurzus 250 forint fölé került, 250,30/50 forinton tetőzött, majd a lengyel deviza délutáni erősödésének köszönhetően 249,30-as szintre került az árfolyam. A magyar devizára nem hatott jelentősen az irdatlan államháztartási deficitről szóló pénzügyminisztériumi prognózis, a befektetők ugyanis rosszabbat vártak. Elemzők szerint elsősorban a hektikus nemzetközi környezet és a pénzügyminiszter-váltás miatt liftezett a forint. Tóth Illés, a Budapest Economics szakértője úgy vélte: a minisztercsere ismét felvetette a bizalom kérdését. Szerinte a piac nem bízik abban, hogy a következő hónapokban érdemi változások történnek. A reformok elindításáról szóló - befektetők által komolytalannak tartott - bejelentések pedig teljesen aláássák a gazdaságpolitika hitelességét - fogalmazott. Trippon Mariann szerint a tőke kifelé tart a régióból és csökken a befektetők kockázatvállalási hajlandósága. A márciusban megindult tőkekivonási hullám második felvonása folyik, ez a magyarázat a régiós devizák volatilitására - tette hozzá a CIB Bank szakértője. A piaci árazások alapján úgy tűnik, hogy el lehet felejteni az 50 bázispontos kamatmérséklést, s ha lesz is csökkentés, annak mértéke maximum 25 bázispont lehet. Ehhez viszont 248-250 forint közötti eurókurzusra van szükség. A kamatváltoztatás mértéke egyértelműen attól függ, hogy a következő napokban mi történik a forinttal. Elemzők szerint a jegybank a forintra koncentrál, s a kurzus alakulásától függően dönt a kamatról. Technikai szempontból egyébként lehetne kamatot vágni, ugyanis sem az idei, sem pedig a jövő évi inflációs cél nincs veszélyben. (NG 1., 3. old., NSZ, 11. old.)
