BUX 139979.56 0,65 %
OTP 45900 0,83 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Visszaesett a hazai autópiac, drágulnak az új kocsik

2005. január 4. kedd, 08:05

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben az európai autókereskedők forgalma november végéig 1,7 százalékkal emelkedett, az új autók magyarországi értékesítése - 10 év óta először - visszaesett, igaz, a hazai árak is csökkentek 3,9 százalékkal. Az előzetes adatok szerint hazánkban tavaly a megelőző évi 208 ezernél 1,5-2 százalékkal kevesebb, 204-205 ezer személygépkocsi és terepjáró kelt el. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint a visszaesés a vásárlóerő csökkenésével és a hitelkondíciók változásával indokolható. A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke, Gablini Gábor elmondta: több mint 10 ezer szerződést bontottak fel a bankok olyan ügyfelekkel, akik nem tudták fizetni a törlesztőrészleteket. Ez lenyomta ugyan a használt autók árát, de nehezebb lett az újak eladása is. Idén 180-185 ezer személyautó eladásával számolnak a szakemberek. A piacot mindenképp fékezi majd az 5 százalékkal megemelt regisztrációs adó, amelyet már áfa is terhel, és további drágító tényező lehet az októberig tartó európai árharmonizáció, amelynek hatása márkánként és kategóriánként eltérő, átlagosan 3 százalékos áremelkedés lehet. A márkák többsége a 2004. december 31-ig Magyarországra érkezett autókat még a régi áron kínálja, mert azokra megelőlegezte a regisztrációs adót, a január 1-je után beléptetett autók magasabb terheit azonban többségük a korábbi jóslatokkal ellentétben részben vagy egészben a vásárlókra hárítja. A Renault és a Dacia személygépkocsik árlistái például 2005. január 1-jétől már nem tartalmazzák a regisztrációs adót, mert a magyarországi forgalmazó szerint 'az aktuális törvényi szabályozások értelmében a gépkocsivásárlás nem jelenti automatikusan annak forgalomba helyezését, a regisztrációs adót pedig csak a Magyar Köztársaság területén forgalomba helyezendő személygépkocsik után kell megfizetni, azaz a regisztrációs adó nem képezi a jármű vételárának részét'. A Renault Hungária Kft. álláspontja szerint magánszemély is befizetheti a regisztrációs adót, amelyet így nem terhel áfa, a Renault ezért a bruttó vételárat tünteti fel árlistáján, és hasonló gyakorlatot követ a Citroën Hungária is. A Suzuki-, Seat-, Skoda-, Toyota-, Volkswagen- és Audi-kereskedésekben egyelőre nem változtak az árlisták, az Opel, a Chevrolet, a Volvo, a Honda csak a regisztrációs adó különbözetével emelt. Az Alfa Romeo és a Fiat áfával növelt regisztrációs adóval drágította autóit, a Peugeot Hungária pedig néhány modelljénél teljes egészében, más típusoknál pedig részben átvállalta a magasabb áfával terhelt regisztrációs adó többletköltségét. (VG, 1. , 7. old., Nszab., 13. old.)

Napi Online Gazdaság
Napi Online Gazdaság

Ez is érdekelhet