- Láthatóan a civil életét is a környezettudatos magatartás vezérli. Fakadhat ez a neveltetésből vagy egyfajta művészemberi lázadásból konformista világunk ellen?
- Nálam ez egyszerűen lelkiismereti ügy. Ebből a szempontból elég jól voltam szocializálva gyerekkoromban is, néprajzos-koreográfus szüleim igen nagy empátiával tudták az érzékenységemet fejlesztgetni. Ezek a meghatározó években egyre erősödtek, és amikor többedszerre vettem észre, hogy bizonyos anomáliák kapcsán összeszorul a torkom, ökölbe szorul a kezem, onnantól már természetes volt ez a fajta magatartás, a jobbító szándékú életvitel. Ez azért is tekinthető erős, belső indíttatásnak, mert pontosan ugyanazt az intellektuális elégtételt érzem, mint amikor mondjuk egy lemezt vagy éppen színházat "csinálok", vagyis e "témakör" a személyiségemnek ugyanazt a részét mozgatja meg... Visszatérve a gyermekkoromhoz: a nagy kérdések tekintetében, például az esélyegyenlőség kapcsán ugyanazok voltak a problémák, mint mostanában. Mi itthon és Erdélyben magyar, roma, román, szász falvakba jártunk néprajzi gyűjtésre az édesapámmal, úgyhogy korán feltűntek azok a szakadékok, amelyek azóta még mélyebbek lettek...
- Eközben az emberek a fogyasztásba bódulva nem hajlandók felismerni a nyilvánvaló környezeti veszélyeket.
- Pontosan, hiszen a rendszerváltozás óta az emberek jobbára a matéria szintjén próbálják orvosolni a korábbi lelki nyomorúságukat. De nagyon fontos tisztázni: ez globális jelenség. Nyilván a recesszió sem véletlen, mint ahogy a klímaváltozás fenyegető réme sem... Valószínűleg fel kell gyorsulniuk bizonyos emberi-lelki folyamatoknak, amelyek aztán oda vezetnek, hogy megtanuljunk ismét hasznosan létező lakói lenni ennek a bolygónak. A lehetőség adott, erre is, arra is. Az egyre komfortosabbnak kikiáltott élet illúzió - egyre bonyolultabb szabályozásban és látens komforthiányban kell élnünk.
- Ha úgy tetszik, a mostani gazdasági válság e tekintetben hasznos is lehet, hiszen azt lehet kommunikálni, hogy "ugye, mi megmondtuk"...
- Igen, csak nem tudjuk, hogy milyen árat fogunk ezért fizetni. Az ember elvesztette az egészséges veszélyérzetét, ennélfogva jobbára csak akkor tudunk valamire reagálni, ha - képletesen szólva - már ég a ház. Akkor aztán hisztériás rohamot kapunk, és kicsit talán össze is fogunk... Kedvenceim azok a háború után készült képek, amelyeken például azt lehet látni, hogy együtt takarítja a romokat a pelerinbe öltözött arisztokrata hölgy, a Don-kanyarból hazaérkezett baka és a cigány lókupec. Amikor aztán beköszönt egy kis nyugalom, megint kezdődik a széthúzás... Egyébként az Energiakaland - amely reményeim szerint tavasszal folytatódik - pont arra jó, hogy az ember higgyen egy új generációban: azokban a fogékony általános iskolás korú gyerekekben, akik között sokkal nagyobb a kohézió, izgalmasabb és sokkal kevésbé individuális az értékrend. Ezek mind kellenek ahhoz, hogy a környezetvédelmet, az energiatakarékosságot jól lehessen kommunikálni...
- Elképzelem, amint a gyerekek elgondolkodnak, aztán otthon nekiszegezik a szüleiknek a témakörhöz kapcsolódó kérdéseket.
- Volt egy hatéves kislány, aki a szelektív szemétgyűjtéssel kapcsolatban mesélte: egyszer két napig nem beszélt a nem szelektíven szemétgyűjtő apukájával, aki ezt nagyon nehezen viselte, ám miután tisztázták a szótlanság okát, az apuka jól "viselkedik"...
- Mint ahogy azok a cégek is jól akarnak viselkedni, amelyek megkeresik önt, hogy segítsen nekik a társadalmi felelősségvállalás dolgában. Vajon mennyi ebben a nemzetközi trendkövetés és mennyi az őszinte elkötelezettség?
- Annyi farizeusság van az életünkben, hogy még jogosnak is tartom a kérdést. Rá kell jönnünk, hogy egy adott kor csak a kor eszköztárával változtatható meg. Megfelelő átvilágítás után hajlandó vagyok szimbiózisba kerülni olyan nagy erőkkel, akikről alapjáraton nem feltételeznénk, hogy a társadalmi felelősségvállalásba fektetett energiáik hitelesek. Most az E.On esetében, korábban pedig a Magyar Telekommal való együttműködés alkalmával is azt láttam, hogy igazán izgalmas kezdeményezések történnek, ahol a valóban nagy mennyiségű pr mögött van tényleges tartalom.
- A dolog fordítva is működik, amikor Novák Péter kilincsel egy-egy ügy érdekében?
- A Magyar Telekommal három éve dolgozunk egy fenntarthatósági programon, ennek révén olyan kapcsolatokra tettem szert, hogy egy kistérségi - ugyancsak fenntarthatósági - programhoz meg tudtam nyerni néhány munkatársukat, igaz, egyelőre "csak" társadalmi munkában. Remélem, hogy hamarosan csatlakoztatni tudunk hozzá több nagy céget és európai uniós pénzeket.
- Ez olyan munka, amiért egyébként fizetni szokás?
- Van, amiért kapok fizetséget, van, amit magam vállalok ingyen, és van, amiért én kérek pénzt. Ez attól függ, hogy hol használnak szakmai szakértőnek, és hol van szükség csak az arcomra, nevemre. A vélt vagy valós népszerűség, amit a televíziós szereplések generálnak, nem változtatott azon a véleményemen, hogy az arcom ingyen van.
- Azért nem ez a jellemző hozzáállás...
- Az ellenkezőjével számoljon el mindenki magával. Ami viszont szakirányú munka - például a televíziós szerkesztés, a pályázatírás, a kreatív megvalósítási ötletek vagy egy kommunikációs terv -, az természetesen pénzbe kerül. De hogy tovább árnyaljam a dolgot: Nyugat-Európában egy hozzám hasonló értelmiségi ember "pedigréjéhez" már teljesen természetesen hozzátartozik néhány év önkéntes civil munka. Mi több, ez előny lehet a munkáltatóknál.
- A személyes példamutatása ennélfogva felértékelődik Kelet-Európában?
- Ez is benne lehet, meg nyilván egy rakás hiúság is, mert hát ugye azt szoktam mondani, hogy nagyon jó üzletember vagyok, csak a szívemben van a bankom. A dicséretek, a gratulációk itt generálódnak energiává. Az életünk része kell hogy legyen az efféle haszon is!
- Ismert emberként nyilván árgus szemekkel figyelik, hogy személyes környezetében mennyire tartja be e gondolkodásmód íratlan szabályait?
- Ez valóban így van, itt kezdődik a hitelesség. Vidékiként autóval, de egy hibrid Hondával járok be a városba, ahol viszont - a jó idő beköszöntével - biciklire pattanok. Otthon szelektíven gyűjtjük a szemetet, energiatakarékos izzókat használunk. Úgy választottuk ki a lakás méretét, hogy a tényleges élettér az igényünknek megfelelő legyen és ne pazarlóan nagyobb. Építgetek egy szép kertet is, ezáltal nemcsak a levegő, hanem a lelkiismeretem is teljesen tiszta...
- Mi a tapasztalata, mennyire fogékonyak a kollégái az ön által képviselt gondolkodásmódra?
- Szerintem sokan rákapnak erre maguktól is, az életminőség változtatásának a vágya - ha teoretikus szinten is, de - nagyon erősen jelen van. Természetesen sokan látják ennek a pr-jelentőségét, de számomra teljesen hiteles állapot: "az ördög szarvára angyalt ültetni", ez is egyfajta korszakmodell. És hát sok esetben ragadós a jó példa. Nincsenek persze illúzióim, az ország átlagát tekintve a csr csak egy jól hangzó idea, ám akik ebbe komoly energiákat hajlandók fektetni, azok képesek hosszú távú fejlődést felvázolni saját maguk és a cégük érdekében. Amíg azonban nem alakul ki a tudatos fogyasztói magatartás Magyarországon, amíg nem tudunk ellenállni a reklámsulykolásnak, addig az egésznek csak a pr-íze marad meg azokban az emberekben, akik egyébként is hajlamosak ma még a fenntartható fejlődésen a felhalmozást érteni. Visszatetsző például az a németországi eset, amikor a lelkes radikálisok egy világcég székháza előtt tartott tiltakozó gyűlés után, nem éppen környezettudatos módon, beszálltak az autóikba és külön-külön szennyezve a környezetet álltak tovább, miután jól kitüntették magukat a természet megóvása érdekében...
- Arról nem is beszélve, hogy sokszor energiakioltó módon versenyeznek egymással az e területen működő egyesületek, kezdeményezések, csoportok.
- Valóban, a civil szervezeti munka legnagyobb problémája, hogy nagyon erős a marakodás. A környezetvédőknél még csak-csak érthető ez, hiszen globális a gond, ugyanakkor sok a lokális probléma. Egyébként meg a "kis ország, kis foci gyakorlat" érvényesül abban, hogy valójában nem túl nagy pénzekért - sok esetben az öndefiniálás vágyától vezérelve - folyik a harc. Ez csak megnehezíti az elkötelezettség felé tendáló cégek dolgát, de például az a két társaság, amelyet jobban ismerek, az E.On és a Magyar Telekom rendületlenül folytatja, amit elkezdett. Nemrég szerveztünk a Millenárison egy fenntarthatósági napot fiataloknak, nos, én ebből szívesen csinálnék egy országos turnét. Az sem véletlen, hogy - kuratóriumi tagként - örömmel csatlakoztam a Geszti Péter által Magyarországra adaptált Reklámunióhoz, ami semmi másról nem szól, mint hogy a reklám eszközeivel divatba hozzuk mindazt, amiről eddig érintőlegesen beszélgettünk: a fenntartható fejlődés megvalósulását.
Tóth Ákos Gábor