Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az Európai Unió (EU) elemző intézeteinek előrejelzései nagy szórást mutatnak a tekintetben, hogy a közösség országaiban 2020-ig hány új álláslehetőséggel lehet számolni a társadalmi felelősségvállalás - például a megújuló energiaforrások nagyobb arányú alkalmazásának - ösztönzésével járó politika eredményeként. Az Európai Bizottság (EB) tavalyi elemzése szerint például csupán a biomassza-alapú iparágakhoz kapcsolódóan 300 ezer, más megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódóan összesen 650 ezer új állás keletkezik 2020-ig az EU-ban. Mindezt annak ellenére adták közre, hogy az utóbbi területeken egy 2003-as tanulmányban 2,5 millió új munkahellyel kalkuláltak. Hasonlóan nagy számot mutat a brit kormány 2006-os előrejelzése, amely szerint 2050-re világszerte 25 millió ember dolgozik majd a zöldszektorban.
Az aktuális fejlemények közül egyre közismertebb, hogy az unió a klímaváltozás súlyosbodásának elkerülése érdekében ambiciózus tervvel rendelkezik: a tagállamokban a szén-dioxid-kibocsátás 2020-ig az ötödével csökkenne, miközben a megújuló energiaforrásokból nyert energia - a mai helyzethez képest - ennyivel növekedne. Az egyesek által harmadik ipari forradalomként emlegetett változások kapcsán az ethicalcorp.com internetes szakportál megpróbálta áttekinteni, hogy mindez milyen hatással lehet az európai gazdaságra, azon belül is a munkaerőpiacra.
Az uniós körökben befolyásosnak ismert Jeremy Rifkin, az amerikai Wharton Business School tanára szerint a szállítmányozás, az építőipar és az energiaipar területén várhatók komoly környezetvédelmi változások. Elképzeléseivel José Manuel Barroso, az EB elnöke is egyetértett egy januári brüsszeli konferencián, amikor "új állások millióiról" beszélt.
Bár a kilátások kétségtelenül kecsegtetők, megfigyelők szerint azonban jobb óvatosan számolgatni. A Royal Dutch Shell közgazdásza, Steven Fries intése szerint az elkerülhetetlen strukturális változásoknak fokozatosan kell végbemenniük, hogy az érintetteknek - például egy fosszilis energiával működő erőmű vagy üzem bezárásakor az elbocsátottaknak és a közvéleménynek - legyen idejük felkészülni az új helyzetre. Ehhez kulcsfontosságú, hogy a volt munkavállalók számára új oktatási programokat indítsanak, ami nemcsak az európai intézmények és kormányok, hanem a munkaadók felelőssége is. Ez utóbbiakra az elmúlt két évtizedben több követendő példa is akadt. Ilyen volt, amikor a dél-koreai hajógyárak óriáskapacitása miatt a piaci versenyben alulmaradtak a németországi és a dániai üzemek, amelyek bezárását részben ellensúlyozta a tengerpartokon fölépített szélenergiafarmok munkaerő-szükséglete.
Más területek azonban korántsem mondhatók ilyen sikeresnek: a belga vallóniában és a németországi Saar-vidéken a mai napig nem tudták megszüntetni a helyi szénbányák bezárása miatti munkanélküliségget hullámot. Az egy évtizeddel ezelőtti események tanulságosak lehetnek a harmadik ipari forradalom küszöbén is, mivel a munkaerő átképzése nem egyszerű feladat. Alapos előrelátásra van szükség, hiszen például a szélenergia-rendszerek működtetéséhez szükséges szakmákban már most óriási hiány van.
Amíg azonban a zöldüzlet valóban beindul, nem lehet figyelmen kívül hagyni a mai realitásokat sem: a Royal Dutch Shell napjainkban jelentette be, hogy visszafogja európai fejlesztéseit, ha a 2012 utáni időszakra nem kap további ingyenes szén-dioxid-kibocsátási kvótákat. A munkaadói és munkavállalói érdek képviseleti szervek között ritka egyetértés mutatkozik abban, nehogy a "fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntsék", vagyis az alacsonyan meghatározott európai szén-dioxid-kibocsátási mértékekkel úgy kell gazdálkodni, hogy elkerülhető legyen egyes vállalatok olyan, unión kívüli országokba való áttelepülése, ahol a termelési és a szennyezési lehetőségek is olcsóbbak, és ezzel maguk mögött hagyják az egykori dolgozókat.
Az ethicalcorp.com cikke azonban ennél sokkal fontosabbnak tartja a környezetvédelmi fejlődés fő akadályát, azt, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású iparágak jelenleg drágák, és ezt a tényt az európai kormányok szemérmesen elhallgatják. Különösen a széntüzelésű erőművek klímabarát üzemekké alakítása kerül sokba, ráadásul a megújulóenergia-szektorban fogyni látszik a befektetői hajlandóság, mert a nap- és a szélenergia-rendszerekre az elmúlt években sokat költöttek.
Ami pedig a bankok szerepvállalását illeti: egyelőre szívesebben finanszírozzák a hagyományos, fosszilisenergia-forrásokat, mivel azok megtérülési ideje rövidebb, mint a megújulóenergia-forrásokon alapuló beruházásoké. Ezt a véleményt némileg árnyalja Roland Schulze, az Európai Fejlesztési Bank (EIB) vezetője, aki szerint a pénzintézet tavaly kétmilliárd dollárt költött megújulóenergia-beruházásokra. Ám számolni kell azzal is, hogy bár a szén- és gáztüzelés-alapú üzemeknél gyorsabb a megtérülés, viszont egyre nagyobb a kockázat, ami egyrészt a szükséges engedélyek beszerzésében, másrészt a szigorodó környezetvédelmi előírásokban és bírságokban ölt testet.
