Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
1. Európában nagyjából egy évtizede beszélhetünk a CSR tudatos alkalmazásáról. Ezen belül számos európai uniós szervezet is foglalkozott, foglalkozik e témakörrel, az ehhez kapcsolódó szabályozásokkal, illetve ezek mértékével. A kezdetekhez képest milyen változások tapasztalhatók az „alkalmazók” eszközrendszerében és a fogadtatásban? Mennyiben kellett, illetve kell a CSR fogalmát módosítani, árnyalni?2. Hogyan mérhető a CSR-re fordított költség? Milyen tapasztalatok vannak ezen a téren? CSR-nek tekinthető-e, ha egy autógyártó vagy valamilyen háztartási elektronikaieszköz-gyártó a későbbi balesetek megelőzése, elkerülése érdekében ingyenes javításra visszahívja adott termékét vagy termékcsoportját?3. Milyen markáns eltérések vannak a CSR nyugat-európai és kelet-közép-európai felfogásában és gyakorlatában? Az anyacégek miért nem írják elő leányvállalataiknak, hogy szinte azonnal alkalmazzák a Nyugat-Európában jól bevált CSR-megoldásokat?4. Jelenleg meghatározóan a gazdasági élet szereplőihez kötik a CSR-t, illetve annak alkalmazását. Ki kell-e ezt terjeszteni az intézményekre is? Ha igen, milyen formában, milyen eszközökkel, illetve mennyiben különbözik az így alkalmazott CSR a vállalatoknál gyakorlattá vált CSR-től?5. Milyen negatív tapasztalatok gyűltek össze az elmúlt öt-tíz évben?6. Melyik a hatékonyabb út: a szabályozási keretek erősítése, bővítése vagy a „spontán” fogadtatás ösztönzése? Kell-e egyáltalán sürgetni a CSR elterjedését, mindennapossá tételét?7. Milyen mélységig engedhet betekintést egy cég a belső ügyeibe? Különösen akkor aktuális a kérdés, ha a jogi szabályozás és a közszféra egyfajta összefogásával minél több stratégiai, illetve gyakorlatban is megvalósított információt várnak el egy-egy CSR-jelentéstől.8. Hogyan, milyen eszközökkel és ellenőrzéssel előzhető meg, hogy a CSR ne pusztán egy kipipálandó feladat legyen egy cég, intézmény életében?9. Lehet-e eszköz, hivatkozási alap az alkalmazott CSR ahhoz, hogy egy cég esetleges későbbi melléfogása, netán az eleve rossz szándéka miatti károkozást enyhíthesse? Mivel lehet elejét venni az ilyen „kezdeményezésnek”? Mennyire lehet, legyen kritikus, visszautasító az adott médium az egyes CSR-hírekkel, -közleményekkel kapcsolatban?10. Lehet-e a mai elméleti és gyakorlati ismeretek alapján határt húzni, hogy egy konkurens ne alkalmazhassa versenytársa lejáratására, vagyis visszaélésre a CSR-t? (Például adott termék, márka FairTrade minősítésének túlzott hangsúlyozása akár tisztességtelen piaci előnyhöz is juttathatja az adott céget.)11. Mi a CSR közeli jövője: mennyivel lesz egységesebb a fogalom meghatározása, hogyan alakulnak a ma még sokféle megközelítésű értékelési szempontok? Kell-e egyáltalában olyan szempontrendszer, amely – akárcsak egy pénzügyi mérlegbeszámoló – sorról sorra kiértékelhető, és annak alapján osztályozható egy cég CSR-tevékenysége?BRAUN RÓBERT, a Braun & Partners alapítója, ügyvezető igazgatója(1.) Bár a CSR-ről még mindig sokféle definíció van „forgalomban”, valójában nem a meghatározás a fontos, mert egyre inkább valamennyi szakember ugyanazt érti rajta: a vállalatok önkéntes, üzleti megfontolásból történő cselekvését a társadalmi értékek megvalósítása érdekében, együttműködve az érintettekkel. Az Európai Unió (EU) régóta kiemelkedően fontosnak tartja a CSR-t: számos ajánlást, jogszabályi javaslatot fogalmazott meg a tagállamok számára, ezek közül néhány a magyar jogszabályok részévé is vált (például a fenntarthatósági jelentésekkel kapcsolatos előírás). Legutóbb az EU a korábbiaknál is határozottabban támogatta a CSR-t: Európát „CSR-kiválósági” központtá kívánja tenni, hiszen a döntéshozókban is megérlelődött a felismerés, hogy a felelősség és a versenyképesség egymást kiegészítő jelenségek.(2.) Ahogy a márkaérték, úgy a CSR „szoft” mérőszámként való értékelése sem könnyű. Egyes ráfordítások és azok megtérülése ugyanakkor mérhető, és remélem, egyre többen meg is teszik. A visszahívás – mivel kötelező – nemigen képvisel önkéntesen megvalósítani vágyott társadalmi értéket, és mivel az érintettek elvárása sem jelenik meg, aligha CSR, sokkal inkább a minimális szavatossági elvárásnak való megfelelés. Ha viszont a termék fejlesztésében környezeti szempontokat is figyelembe vesznek, már sokkal inkább az, hiszen a környezettudatos gondolkodás egyre több érintett csoportnak fontos.(3.)A CSR erősen kultúrafüggő. Természetesen a nyugat-európai és a kelet-európai üzleti kultúra, mentalitás, értékvilág különbözik egymástól. Ugyanakkor az talán megengedhető, hogy nem annyira, ahogy ez a CSR-piac fejlettségének különbözőségéből következne. Kutatásaink azt igazolják, hogy a különböző érintett csoportok (fogyasztók, munkavállalók, szabályozók, nem kormányzati szervezetek) már előrébb járnak, mint a cégek: várják, sőt elvárják a CSR-tudatos vállalati működést. Biztos vagyok benne, hogy ezt az elvárást előbb-utóbb a vállalati döntéshozók itthon is megérzik, akárcsak Nyugat-Európában.(4.) Szükség van a CSR kiterjesztésére: a vállalatokon kívül a köz- és magánintézmények több szinten is szerepet játszhatnak ebben. Természetesen az intézményeknek is vannak érintettjei: munkavállalók, helyi közösség, beszállítók stb., így a velük való együttműködés lehetősége nem különbözik. Ugyanakkor a CSR fejlődésében az is látható, hogy vannak olyan tevékenységek, amelyek csak szupravállalati szinten valósíthatók meg, egy vállalat kevés hozzá. Az egyes vállalatokon túlmutató együttműködések, fórumok létrehozásában a közintézményeknek különösen fontos szerepük lehet, példa erre az ENSZ Global Compact kezdeményezése.(5.) Negatív tapasztalatok nemigen, inkább kételyek: vajon valóban értékelik-e az érintettek az erőfeszítést? Valóban megtérül-e az ezzel kapcsolatos befektetés? Milyen mélységig kell egy vállalat működését a CSR-elveknek alárendelni? Ezek ma még olyan kérdések, amelyekre az elkövetkező hónapok, évek adják meg a válaszokat.(6.) Mindkettő. Ugyanakkor a fokozatosság, a közös tanulás nagyon fontos: az értékteremtést nem lehet kikényszeríteni, ugyanakkor szabályozói eszközökkel lehet támogatni, értékelni, elősegíteni. Így tehát fontos, hogy a vállalati döntéshozók a piac igényeire válaszul – vagyis üzleti érdekből, ám önként – tegyék, nem pedig jogszabályi kényszerek hatására, hiszen akkor a kiskapukat is rögtön keresni fogják.(7.)Azt gondolom, hogy nagyon széles körű betekintést kell engedni. Nyilvánvaló, hogy egyértelmű versenyhátrányt nem okozhat a transzparencia – ehhez persze vállalatokon túlmutató együttműködésre is szükség van –, ugyanakkor érthető és fontos igény, hogy érintettként: fogyasztóként, helyi közösségként, érdekképviselőként vagy éppen résztulajdonosként szeretnénk megismerni az életünket is jelentősen meghatározó üzleti szféra működését, ösztönzőit, értékeit. (8.) Erről szól az érintettek bevonása, illetve az, hogy a CSR-t a vállalatok stratégiai kérdésnek tekintsék. Ez nem megy parancsszóra. Ha a döntéshozók úgy érzik, versenyelőnyük származik belőle, akkor nem csupán kipipálni, hanem nagyon is „csinálni” akarják, különben lemaradnak. Ehhez persze erős érdekérvényesítés, innovatív döntéshozói kultúra, modern gondolkodás szükséges. Annak örülök, hogy vannak vállalatvezetők, akikben ez már megvan.(9.) Nincs tökéletes cég, ahogy tökéletes ember sincs. Mindenki hibázik. Ám az értékorientáltság, a CSR-stratégiai szándék fontos, és igen, az érintettek díjazhatják egy későbbi hiba esetén is. A médiának pedig ugyanúgy kell viszonyulnia hozzá, mint más gazdasági jelenségekhez: ha fontosnak, hitelesnek, alaposnak érzi – és ezt újságírói eszközökkel alá lehet támasztani –, akkor foglalkozik vele, ha hamis, akkor lerántja a leplet. Szerintem, ez a dolga.(10.) Nem látom, miért volna ez tisztességtelen előny. Amennyiben ez a fogyasztóknak fontos, értékelik, ha nem, nem. Ugyanakkor a CSR nem valami elvont jelenség: alapvetően az érintettek értékvilágához való illeszkedést jelenti. Vagyis ha egy cég strukturált párbeszédet folytat az érintettekkel, ismeri őket és a kérdéseiket, vannak válaszai és tesz is érte, akkor a vetélytárs aligha járathatja le.(11.) A mérhetőséget, a vállalatok összehasonlíthatóságát, elszámoltathatóságát nagyon fontosnak tartom. Az érintetteknek fontos a transzparencia, vagyis annak érzékeltetése, hogy a vállalatok mit tesznek, mi várható el tőlük a többiekhez képest. A CSR egy adott üzleti kultúrára jellemző, vagyis nincsenek egyetemes elvárások, csak az érintett és üzleti közösség együttműködésében jöhetnek létre konszenzusok. Ehhez pedig ismerni kell, hogy a többi vállalat, az adott üzleti közösség hogyan teljesít, kik és a legjobbak, kik vannak lemaradva, hol kell javítani. Érdemes látni és láttatni azt is, hogy a többi üzleti közösség, a globális játékosok, más régiók vállalatai miként reagálnak az őket ért kihívásokra. A napokban megjelent Accountability Rating Hungary, a legnagyobb magyar vállalatok elszámoltathatósági rangsora éppen ezt a célt szolgálja. E lista megjelenésével minden érintett megismerheti, hol tartanak a legnagyobb magyar vállalatok egymáshoz és a világcégekhez képest.ALEX MACGILLIVRAY a KPMG Global Sustainability Service vezetője, a CSR nemzetközileg elismert szakértője(1.) Európában nagyjából egy évtizede ismert a CSR fogalma, számos szervezet foglalkozik az ezzel kapcsolatos kérdésekkel, illetve szabályokkal. Ez alatt az idő alatt kifinomultabbá vált a CSR-menedzsment, -tudatosság, illetve sokat fejlődtek a társadalmi felelősségvállalás ügyében tett lépésekről beszámoló jelentések. Ma már pontos képet kaphatunk az olyan bonyolult területeken elért eredményekről is, mint amilyenek az indirekt gazdasági hatások. Az elmúlt évek fejleménye az is, hogy a CSR fogalma tágult: ma már beletartozik a vállalatok és a szociális intézmények együttműködése, illetve a regionális szintű koordináció.(2.) A CSR-kiadások elsősorban a jelentések készítésével kapcsolatban felmerülő költségekből adódnak. A ráfordítások elsősorban azért növekedtek az elmúlt évtizedben, mert meg kellett győzni a vállalatok tulajdonosait is a CSR fontosságáról, továbbá javítani kellett a jelentések színvonalát, részletesebbé kellett tenni azokat. Mindez ugyanakkor megéri, mert növeli a CSR elfogadottságát a döntéshozók körében.(3.) Kelet-Közép-Európában az emberek elsősorban a korrupciót emelik ki a CSR által átfogott problémakörből. A nyugat-európai nagyvállalatok közül ma már egyre többen alkalmaznak globális szabványokat a CSR területén is. Ez azt jelenti, hogy csak saját CSR-stratégiájuk kialakításában adnak némi szabadságot külföldi leányvállalataiknak, nem pedig abban, hogy társadalmi felelősséggel tevékenykednek-e, vagy sem.(4.) A jelentős foglalkoztató és vásárló állami szervezeteknek természetesen társadalmi felelősségvállalással kell tevékenykedniük. Ez különösen igaz az energiagazdálkodással foglalkozó cégekre. A környezetvédelem ügye vagy a munkavállalók egyenlő jogainak és lehetőségeinek biztosítása semmivel sem kevésbé fontos aspektusa a közszolgálati intézmények, vállatok életének, mint az üzleti szervezetek tevékenységének.(6.) A jogszabályok szigorításának még napjainkban is jelentős szerepe lehet a társadalmi tudatosság erősítésében. Különösen fontos az olyan új piacok, termékek, szolgáltatások CSR-vonatkozásainak rögzítése, amilyen például a szén-dioxid-kereskedelem vagy a nemzetközi mobiltelefon-hívások megfizethető árainak kialakítása. A vállalatok CSR-tudatosságának erősítése határozott munkát igényel, például olyan szemlélet kialakítását, mint amikor egy nagyvállalat kisebb beszállítóitól is elvárja a környezetfelelős viselkedést. Ugyanakkor a gazdasági szereplők önkéntes, spontán hozzájárulása is elengedhetetlen a CSR erősödéséhez.(11.) A CSR-rel foglalkozó szervezeteknek a jövőben jobban kell összpontosítaniuk a vállalatok bevonására szolgáló eszközeiket és tevékenységüket. Emellett folyamatosan gondolkodni kell a CSR terjedését elősegítő újabb és újabb módszereken. Ilyen új eszköz lehetne egy olyan minősítő módszer, amely – a nagyvállalatok ISO 26000 megbízhatósági minőségtanúsítási rendszeréhez hasonlóan – a kis- és középvállalkozások CSR-felkészültségét mérné.GEORGE C. MOLENKAMP, a KPMG Global Sustainability Service vezetője, a CSR nemzetközileg elismert szakértője(1) A kezdetekkor a cégek társadalmi felelősségvállalási stratégiája kizárólag környezetvédelmi kérdésekre terjedt ki. Ehhez kapcsolódóan megjelentek különféle menedzsment- és környezetvédelmi szabványok is, de időközben a CSR jóval bővebb kategóriává vált, manapság szociális kérdésekkel is foglalkozik. Nemrégiben jelentek meg a CSR-jelentésekhez használható irányelvek és készül egy új ISO-szabvány is. Szemléletbeli változás is tapasztalható: a részvényeseknek papírjaik értékének megtartása, illetve növelése számít, ezért a kockázatmenedzsment fontos szerepet játszik egy cég életében; a megfelelő CSR-stratégia számos kockázatot képes kiiktatni. Ezért a részvényesek támogatják a CSR-t, annak ellenére, hogy a megvalósítás költségekkel jár. A CSR egyre fontosabb a társadalom számára is. Jó példa erre, hogy az egyetemi hallgatók nem szívesen helyezkednek el olyan cégnél, amely nem fektet elég hangsúlyt a társadalmi felelősségvállalásra. Ha a vállalat harmóniában él a helyi közösséggel, ha az emberek szeretik és elfogadják a céget – amelyben nagy szerepe lehet a CSR-nek –, akkor az könnyebben megszerzi a különböző engedélyeket, jogosítványokat és szinte akadály nélkül terjeszkedhet. Persze a cégeknek nem elég hangoztatniuk a társadalmi felelősségvállalás fontosságát, tenniük is kell érte. A stratégiát részletesen meg kell tervezni és nagy körültekintéssel menedzselni, ami nem egyszerű feladat. Fontos az is, hogy a CSR-stratégiát a vállalkozás vezetői is magukévá tegyék és jó példával járjanak elöl.(2) Nagyon bonyolult feladat. Van, ami pénzbe kerül, így mérhető a költsége is, de számos esetben előfordul, hogy a vállalkozás pénzt spórol meg a CSR-rel. Összességében nem lehet felmérni, hogy mennyivel nőtt az értékesítés vagy hány tehetséges ember került a céghez a CSR-nek köszönhetően. Még soha nem kérdezték a részvényesek, hogy mennyibe került a társadalmi felelősségvállalás. Növeli a részvények értékét, tehát fontos eszközrendszer.(3) A CSR fogalma országonként is változhat, nemcsak földrajzi régiónként. Az Egyesült Államokban inkább adományozást jelent. Európában a CSR az üzlet része és minden tevékenységre hatással van, mert olyan eszköznek tekintik, amely a jobb piaci pozíció elérésében segít. Japánban a CSR kizárólag környezetvédelmi kérdésekre korlátozódik, mint korábban Európában. Kelet-Európában még nem figyelnek annyira a CSR-re. Nyugaton számos olyan nonprofit szervezet van, amely a cégeken tartja a szemét és nyomást gyakorol rájuk. Kelet-Európában a fogyasztók valószínűleg még nem elég tudatosak az ilyen fellépésekhez. E régióban a cégek inkább úgy kezelik a CSR-t, mint észak-amerikai társaik: pénzt adományoznak. Úgy látom, a nagy multinacionális cégek próbálják rávenni kelet-európai beszállítóikat, hogy kövessék CSR-stratégiájukat, ezért igyekszenek betekintést adni a saját CSR-rendszerükbe is.(4) Az állami szervezeteknek is figyelmet kellene fordítaniuk a CSR gyakorlati kérdéseire. Ezenkívül szemmel tarthatják a cégeket és rákényszeríthetik őket a felelősségteljesebb hozzáállásra.(6) A CSR-nek az üzlet részévé kell válnia, de nem a szabályok kényszere miatt. Egy kormány alkalmazhat ösztönző eszközöket a CSR terjesztése érdekében, például kikötheti, hogy kizárólag olyan cégtől vásárol termékeket, illetve annak ad megrendelést, amelyiknek van éves CSR-jelentése. Nem véletlen, hogy az Európai Unióban ilyen beszerzési politika bevezetésén gondolkodnak.(9) A médiának is tisztában kell lennie a CSR fontosságával és segítenie kell az elterjesztését, egyaránt bemutatva a jó és rossz példákat.
