Lejárt a Porsche kötelező ajánlattételi periódusa a Volkswagenre, aminek során mindössze a részvények 0,06 százalékát ajánlották fel a cégnek megvételre. A sportautógyártónak azért kellett a VW részvényeseihez fordulnia, mert egy korábbi kisebb vásárlással 30 százalék feletti részt szerzett a cégben, aminek nyomán a német törvények szerint ajánlatot kell tenni a társaság egészére. A Porsche azonban lényegében kijátszotta ezt a szabályt, hiszen irreális árat ajánlott a VW-papírokért: a normál részvényekért 100,92 eurót, míg az elsőbbségiekért 65,54-et. A tőzsdei árfolyam a múlt hét végén 112,81, illetve 73 euró volt.
Az ajánlati periódus lezárulta után a Porsche 30,97 százalékos tulajdonosa lett a Volskwagennek. A cég örömmel közölte, hogy esetleges további vásárlásai nyomán már nem kell újabb kötelező ajánlattétellel számolnia, ami lehetővé teszi, hogy rugalmasan reagáljon bármely a Volkswagen megszerzésére kísérletre (például valamely tőketársaság részéről). A sportautógyártó, illetve Alsó-Szászország tartomány együtt a VW kicsit több mint felét birtokolják.
