Az év első három hónapjában 307,4 milliárd vonra (329 millió dollár) esett a dél-koreai Hyundai Motor Co. nyeresége az egy évvel korábbi 342,4 milliárdról, miközben az árbevétel 2,6 százalékkal, 6,68 ezer milliárd vonra csökkent. A társaság a nyersanyagárak emelkedésével és az erős hazai valutával magyarázza a gyenge eredményeket, amelyekhez hozzájárulhattak a munkavállalók megújuló munkabeszüntetései is.
Nem tett jót a cég imázsának, hogy korábbi elnökét, Chung Monk-koót februárban hároméves börtönbüntetésre ítélték sikkasztásért. Chung több millió dolláros kenőpénzalapot hozott létre, amelyből lobbistákat és politikusokat pénzelt a Hyundai. A társaság vezetése abban bízik, hogy az év hátra lévő részében növekedhetnek az eladások, és ezzel az árbevétel. Főként a hazai piac erősödésére számítanak.
