Az egész Európára kiterjedő akciót Genfben, az Autószalon sajtónapján jelentette be Fritz Henderson a GM Europe elnöke. Itthon 200 tesztautó vesz részt a Nagy Opel Próbában, ami elvben azt jelenti, hogy akár 6000 háromnapos tesztelés is belefér a három hónapba. Az érdeklődők március 28-tól jelentkezhetnek.
A teszt érdekessége, hogy elsősorban gépkocsival rendelkezők jelentkezését várja az Opel. A Nagy Opel Próba tesztvezetésre érkező kliens autóját ugyanis a tervek szerint a kereskedésben hagyja, és ameddig a tesztre kapott Opellel autózik otthagyott gépkocsiját ingyenesen átvizsgálják illetve az esetleges javításra kedvezményes ajánlatot tesznek.
