A kísérletképpen Cumbriában és Liverpoolban már bevezetett rendszer keretében a BBC jelentése szerint már több száz személygépkocsit elkoboztak és bezúztak. A biztosítással nem rendelkező gépjárművek balesetei évente mintegy 500 millió font kárt okoznak – a becslések szerint mintegy egymillió autó közlekedik az ország útjain úgy, hogy semmilyen biztosítása sincs. A minisztérium az emiatt eddig szokásos 150 fontos bírság jelentős felemelését is javasolja, továbbá azt szeretné, ha a biztosítótársaságok kötvényük lejártára levélben figyelmeztetnék az autósokat, s azokat, akik ennek ellenére sem fizetnek, bírsággal sújtanák.
