A Fiatnál sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták azt az értesülést, miszerint a torinói cég Magyarországra hozná a 90 lóerős dízelmotorok gyártását. Ehhez mindössze annyit tettek hozzá, hogy bár szeretnék növelni a kapacitásaikat, a jelenlegi szint megfelel a piaci igényeknek.
Amennyiben a gyártás idetelepítése mellett dönt az olasz autógyártó, az erőforrásokat az esztergomi gyártású Suzuki-terepjárókba is beépíthetik majd. Mint arról ugyanis korábban a NAPI Gazdaság beszámolt, tavaly áprilisban a Suzuki Motor Corp. és a Fiat Auto S.p.A. szándéknyilatkozatot írt alá egy hobbiterepjáró (SUV) közös fejlesztéséről. Az új modell gyártása 2005 utolsó negyedévében indul a Suzuki esztergomi gyárában. Az első évben hatvanezer autó készül el az ötajtós változatból - amely a Suzuki új, A jelű padlólemezére épül s dízel- és benzinmotorral is gyártják majd. A kocsiból 40 ezer Suzuki, 20 ezer pedig Fiat márkajelzés alatt kerül majd a vásárlókhoz - jelentette ki Szuzuki. A hobbiterepjáró kifejlesztésének költségét a két cég közösen állja, a felek az összegről nem nyilatkoztak. Giancarlo Boschetti, a Fiat Auto elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Fiat az együttműködés révén új piaci szegmensbe tud betörni.
