Nyugat-Európában járva mesés ajánlatokra lehetünk figyelmesek, ha egy-egy autószalon előtt megyünk el: szinte „ingyen” elvihető gépjárműveket hirdetnek a kereskedők. Az esetek döntő többségében - nemegyszer 95 százalékban - itt úgynevezett „maradványértékes” gépjármű-értékesítésről van szó. Ennek lényege, hogy a vásárló a futamidő indulásakor olyan finanszírozást választ, amelynek során vállalja, hogy egy - általa meghatározott időtartamú - futamidő végén a gépkocsit garantált maradványértéken visszaadja a finanszírozónak, ő maga pedig hasonló finanszírozási feltételek mellett egy másik gépkocsiba ülhet át. A konstrukció természetesen lehetővé teszi, hogy a lízingbevevő - ha beleszeret az adott kocsiba - a futamidő alatt, illetve annak lejáratakor kifizesse a kocsiját, ám az utolsó részlet (maradványérték) a gépjármű vételárának 30-50 százaléka lehet.
A rendszer elvben mindhárom érdekeltnek jó. A kocsivásárlónak a maradványértékes finanszírozás alacsony törlesztőrészletet biztosít, ráadásul megvan a lehetősége annak, hogy időről időre új típusú gépjárműre cserélje a régi, „elhasznált” kocsit. A gépjármű-kereskedőnek is jó üzlet az ilyen szerződés, hiszen kiköthető, hogy a gépkocsit csak nála lehet szervizeltetni, illetve hogy az „elhasznált” gépjármű is csak nála adható le. Márpedig egy jó típusnak a meghatározott maradványértéke és a tényleges piaci ára között jelentős lehet a különbség, ami az újraértékesítés során hozhat hasznot. A konstrukció az új autók forgalmára is jótékonyan hat: időről időre tervezhetővé válik az új gépkocsik átvétele. A folyamatos szolgáltatás állandó finanszírozást igényel, ami a lízingcégnek biztosít folyamatos üzleti lehetőséget.
Magyarországon az elmúlt években számos hasonló kezdeményezés volt, ám szinte mindegyik akció „hamvába holt”. A lapunk által megkérdezett lízingpiaci szakemberek szerint a maradványértékes konstrukció iránt a hazai mentalitás miatt nincs komoly kereslet.
További részletek a csütörtöki NAPI Gazdaságban.
