Leginkább a tankolásánál kell észnél lennie az egyszeri autósnak, a kutasok ugyanis – ha nagyon balszerencsés és figyelmetlen – rendre átverhetik. Általánosnak mondható az a jelenség, hogy az autógyártó által jelzett űrtartalommal szemben lényegesen többet pumpálnak be a kútbűvölők. Emellett az már csak mellékes, hogy 20-30 forintokat nem adnak vissza, ellenben 2-3 forintért a húszezerforintost is készek felváltani, igaz utóbbiban nincs is sok kivetni való, legfeljebb kényelmetlen és bosszantó. Kicsit dörzsöltebb mutatvány, hogy a feledékeny autótulajdonosnak lényegesen kisebb összegből adnak vissza, azaz ha 20000 forintot nyújt át, már csak 10000 forintból kapja meg visszajárót, majd ha ezt szóvá teszi, kötik az ebet a karóhoz.
A legtöbb gond mégis a shopokban van, ahol sok esetben a szakhatósági engedélyek hiányoznak, sőt egyes boltok engedély nélkül működnek. A cikkeken többször hiába keresi a fogyasztó az árat és a magyar nyelvű használati utasítást. A leginkább kifogásolható azonban, hogy a lejárt szavatosságú élelmiszerekkel is rendre találkozni lehet. A FVF ilyen esetekben rendre kiszabja a bírságot, amit a kutak be is fizetnek, ám minden a régi kerékvágásban megy tovább.
