Az Anettka Párt kormányzati pozícióra tör
Anettka Párt néven indított mozgalmat a Budapest TV műsorvezetője, Fehér Anettka. Az alapítók az ő környezetéből kerültek ki, a "párttagság" tíz fő. A szervezet örökre megválasztott elnöke Anettka, akit senki nem mozdíthat el posztjáról. Anettka elmondta, új párttagokra sem vágyik, nehogy bomlasztó elemek férkőzzenek a szervezetbe. Azt új mozgalom vállaltan radikális és populista - a demagógia az elnöknő szerint az egyszerűen megfogalmazott igazság, a populizmus pedig az egyetértés a választó és választott képviselő között. Az Anettka párt 2006-ban kormányzati pozícióra tör, és bárkivel kész koalícióra lépni, kivéve az SZDSZ-t, amely szerinte az ország rákfenéje. A mozgalom elve: hétfőn a jobboldallal köt koalíciót, kedden a baloldallal lép szövetségre, szerdán pedig lehet, hogy a centrummal, attól függően, hogy épp mit kívánnak az ország aktuális érdekei. (NSZ 4. old.)
Szerző(k):
Napi Online Gazdaság