Medgyessy Kovács László pártelnökkel és Lendvai Ildikó frakcióvezetővel is találkozott, valószínűleg mindketten arról győzködték, hogy ne mondjon le, hanem várja meg a rugalmasabb kormányváltást jelentő konstruktív bizalmatlansági indítványt. A kormányfő vendége volt Bárándy Péter igazságügy-miniszter és Vastagh Pál, a tárca volt vezetője, sőt Tölgyessy Péter alkotmányjogász, valamint Török Gábor politológus is; velük feltehetőleg a lemondás jogi következményeiről konzultált. A miniszterelnök és a házelnök tervezett megbeszélése elmaradt, Szili Katalin tárgyalt viszont Mádl Ferenc államfővel.
Az MSZP sorsdöntő kongresszusa ma választja meg Medgyessy utódját. A két jelölt, Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter közül a megyék képviselői a hírek szerint az előbbit támogatják inkább. A Magyar Hírlap 12:4-es, a Népszava pedig 10 százalékos Gyurcsány-vezetésről ír, de több megyében és Budapesten sem foglaltak még állást, a régiók képviselőin kívül mások, például parlamenti képviselők is szavaznak a kongresszuson, ráadásul nem tudni, ki hogyan foglal majd állást a titkos voksoláson. A tervek szerintmindenesetre a tanácskozást igyekeznek korátok közé szorítani: a két jelölt 20-20 perces beszédet tarthat, majd hat-hat támogatójuk kap még szót. A Medián felmérése szerint egyébként az emberek 48 százaléka gondolja úgy, hogy Medgyessy Péternek távoznia kellett a kormányfői posztról, a két jelölt pedig azonos, 33-33 százalékos támogatást kapott a válaszadóktól. Medgyessy nem vesz részt az MSZP-kongresszuson, üzenetét felolvassa viszont Juhász Ferenc, az ügyrendi bizottság vezetője. (MH 1., 2-4. old., NSZ 1., 2-4. old., Nszab. 1., 6-8. old., VG 1., 5. old., NG 1., 3. old.)
