Megállapították: a makrogazdasági mutatók azt jelzik, hogy folytatódnak a kedvező folyamatok, amelyeknek köszönhetően a gazdaság újra gyors ütemű, a beruházások és az export által vezérelt növekedési pályára állt. A Népszabadság interjút közöl a pénzügyminiszterrel, aki az eredeti menetrend szerint folytatja a jövő évi költségvetés tervezését. Draskovics Tibor tájékoztatta a gazdaság helyzetéről a kormányfőjelölteket, akik meglátása szerint nem kívánnak változtatni a gazdaságpolitikán. Az viszont továbbra sem derült ki, hogy a PM élén terveznek-e személycserét. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó elemzők rámutatnak: a piacot nem annyira a leendő miniszterelnök személye foglalkoztatja, hanem az, hogy Draskovics marad-e a pénzügyminiszter. Szerintük óriási hiba lenne a miniszter elmozdítása a PM éléről. A Reutersnek szakértők elmondták: a két jelölt közül Gyurcsány Ferenc szorosabban ellenőrizné a kiadásokat és konzervatívabb vonalat képviselne a pénzpolitikában is, mint Kiss Péter, de a hiánycsökkentés garanciája Draskovics személye lehet a befektetők szemében. Úgy vélik, a pénzügyminiszter leváltása a forint erős esését és a befektetések eladását vonhatja maga után. A pénzpiacokat az elmúlt napokban csak kis bizonytalanság jellemezte a kormányátalakítás miatt. (NSZ 5. old., Nszab. 15. old., MH 9. old., VG 1., 5. old., NG 1., 3. old.)
