Reakciók Orbán országértékelésére
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök programbeszédet mondott a parlamentben, Orbán Viktor Fidesz- elnöktől pedig panaszbeszédet hallottunk - mondta Nyakó István. Az MSZP szóvivője szerint vádak és vágyak halmaza volt Orbán beszéde, az ex-kormányfő öt főpróbát is tartott, a premier mégsem sikerült. Hangsúlyozta: Orbán faluparlamentet akar, de az Országgyűlésbe sem megy el. Budapestet tábornak tartja, nekünk ez a fővárosunk, amelyen épp az Orbán-kormány idején volt kerékbilincs, de mi leszedtük róla. Érdekes az is, hogy Orbán a nők megbecsüléséről beszél, miközben a Fidesz vezérkarában egyetlen nő sincs - mondta Nyakó. Orbán Viktor hagyományt teremtett évértékelő beszédeivel, példáját azonban mára többen átvették - emelte ki Révész Máriusz. A Fidesz szóvivője úgy vélte: mindenképp jót tett az eseménynek, hogy Orbán beszédét kérdésekre adott válaszokkal fűszerezte. Ez a produkció nem országértékelő volt, hanem egy lakossági fórum, amelyen egy színvonalas Kádár-paródiát láttunk - vélekedett Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke azt mondta: erre nincs mit reagálni, ő a maga részéről megfogadja Orbán Viktor tanácsát, nagyotmondásra nagyothallás a gyógyír. Az MDF egyetért Orbán Viktor véleményével, az ország sok területen valóban nehéz helyzetbe került, és nemzetközi megítélése is romlott - mondta a párt alelnöke, Gémesi György. Hozzátette: az MDF a két nagy kommunikációs hadművelet részeként nem kényszerült eltérni a jobb, vagy a baloldali populizmus irányába. Mi a Nemzeti Magyarország program keresztény-konzervatív gazdaságpolitikájában látjuk az előrelépés lehetőségét, melynek centrumában a szociális piacgazdaság áll, és megalapozhatja egy új jobboldali politika kialakulását.(Nszab, 1., 6. old. MH 1., 4- 5., NSZ 1., 9. old.)
