BUX 131967.05 0,21 %
OTP 41470 0,9 %
header

BELPOLITIKA

04.
29.
08:08

Németh Imre: az MVH vezetője nem volt őszinte

A leváltott agrárminiszter búcsúzó sajtótájékoztatóján azt mondta, egyik vezető kollégája, Szőke Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) vezetője nem volt hozzá őszinte, ezért nem tudta tartani a támogatások beígért határidejét. Németh Imre hozzátette: a magyar mezőgazdaság legnagyobb problémája a szervezetlen piaci fellépés. Bár az utóbbi időben elindult egy kedvező folyamat, egyre több termelői szervezet alakult, szerinte még jobban összehangolt rendszerre lenne szükség. A leköszönő miniszter közel hároméves munkáját pozitívnak értékelte, úgy ítélte meg, hogy sikerült a magyar mezőgazdaságot felkészíteni az uniós feladatokra. Kiemelte a jelentős csúszással megörökölt SAPARD-program lezárását, amellyel mintegy 65 milliárd forinthoz jutottak a magyar gazdák, hangsúlyozta a fejlesztési kölcsönök jelentőségét, de elismerte, hogy a területalapú támogatások kifizetésével és az intervenciós felvásárlással elmaradtak a tervtől. Németh egyelőre parlamenti képviselőként dolgozik tovább, és gondolkodik azon, elvállalja-e a Gyurcsány Ferenc felajánlotta feladatok valamelyikét. (Nszab., 13. old., NG 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
04.
28.
08:22

A lakásvásárlók zsebében maradhat az adó-visszatérítés

Február 1-jével, a Fészekrakó-program életbe lépésével megszűnt az új lakás vásárlásakor igénybe vehető adó-visszatérítési támogatás, ezzel együtt pedig a visszafizetési kötelezettség is. Ez azt jelenti, hogy a maximum 400 forintnyi visszaigényelhető áfát megtarthatják azok, akik igénybe vették a támogatást, de a vásárlástól számított tíz éven belül értékesítik a lakást. (A korábbi rendelkezés szerint, ha valaki 10 éven belül eladta a lakást, az áfatámogatás az államnak visszajárt.) A szocpol ugyanakkor továbbra is visszafizetendő, ha valaki 10 éven belül eladja az ingatlant, kivéve, ha a vételárból újabb lakást vásárol vagy épít. A jogszabályba februárban bekerül "fél szocpol" esetén ötéves eladási tilalom van érvényben, és csere, építés vagy vásárlás esetén itt sem kell visszafizetni a támogatást. (MH, 11. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
04.
28.
08:22

Műbalhé a debreceni boncolási botrány?

Valóságos problémákon alapuló műbalhénak tartják a norvég televíziósok által kirobbantott bonctermi botrányt a debreceni egyetemisták - írja a Népszava. Egy végzős joghallgató szerint nem követtek el bűncselekményt, akik illegálisan boncoltak, legfeljebb az egészségügyi törvényt, illetve az egyetemi szabályokat sérthették meg. A rendőrség közben nyomozást indított ismeretlen tettes ellen emberi test tiltott felhasználása bűntett megalapozott gyanújával. A Debreceni Egyetem anatómiai intézetének igazgatóját, Antal Miklóst az ügyben folyó vizsgálat idejére felfüggesztették állásából. A Népszava értesülései szerint tegnap aláírásgyűjtés indult az intézményben Antal professzor és a felfüggesztett boncmester visszahelyezése érdekében. A belső vizsgálat eredményeit várhatóan hétfőn teszik közzé. A Külföldi Orvostanhallgatók Egyesülete elítélte "pár meggondolatlan hallgató" tettét, és elhatárolódott az ügytől a Norvég Diákok Egyesülete is. (NSZ 9. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
04.
28.
08:22

Őszig vannak biztonságban a mostani miniszterek

A két minisztercsere után úgy tűnik, őszig biztonságban vannak a kormány miniszterei - írja a Népszava. (Mint ismert, Gyurcsány Ferenc két hét alatt, két tárcavezetőtől vált meg: előbb Draskovics Tibor pénzügyminisztert Veres János, a Miniszterelnöki Hivatal kabinetfőnöke, majd Németh Imre agrárminisztert Gráf József szocialista képviselő váltotta.) A napilap értesülései szerint a kabinet működésében egyelőre nem várható átalakítás, csak a nyári szünet után. Nem tudni azonban, pontosan mit is jelent a száz lépés programja, a kormány új projektjével kapcsolatban egyelőre csak találgatások láttak napvilágot. Például, hogy azt három lépcsőben tervezik megvalósítani, és hogy az érdemi változások a szociál- és lakáspolitika, a foglalkoztatás, az egészségügy és az oktatás területén várhatók. Ennek pedig azért van jelentősége, mert a kormányfő vélhetően ez alapján alakítja át, ha átalakítja kormányát. Mint azt Gyurcsány Ferenc korábban mondta: a száz lépés megvalósításához vele együttműködő, hozzá hasonlóan pragmatikusan gondolkodó és nem elkényelmesedett társakra van szüksége. Kormányfői közlés szerint egyébként ha mind az százat nem is, de várhatóan az első pár lépés mibenlétét megismerhetjük május elsején.(NSZ 1., 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
04.
28.
08:21

Fordulat K&H-ügyben?

Meglehet, hogy május első heteiben fordulat következik be a K&H-ügy nyomozásában - tudta meg a Népszava ügyészségi forrásból. Azt már korábbi sajtóhírek is feltételezték, hogy az ügyben újabb gyanúsítások várhatók, és a listán mentelmi joggal rendelkező személyek is szerepelnek majd. Hogy pontosan kik, azt most sem lehet tudni, legfeljebb valószínűsíthető, hogy a milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila álbróker ügyfélköréből tanúként és sértettként meghallgatott személyeket minősíthetnek át gyanúsítottá. Zámbó Gyula, Kulcsár ügyvédje a napilapnak azt nyilatkozta: védence már a börtönévek utáni életét tervezi. Tisztában van azzal, hogy nehezen tud majd elhelyezkedni, kényelmetlen ismertsége miatt ugyanis vélhetően kevesen alkalmazzák.(NSZ 8. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság