Gyenge kampánykávét főzött az MSZP
Elégedetlenek a kormánytagok a Kérdések és Válaszok, szocialista berkekben csak kávénak nevezett kampányturnéval, amelyen a száz lépés program elemeit ismertetik a választókkal. A legfőbb baj, hogy nem akar igazán sok ember 'kávézni'. A miniszterek és államtitkárok leginkább azt kifogásolják, hogy nem azokba a körzetekbe szervezték a fórumokat, amelyekben 2006-ban egyéni képviselőként indulnának, vagy ahol helyi kötődésük van. Nehezményezik azt is, hogy a 'kávébrigádok' egyetlen nap alatt szállják meg az adott megyét, így a média-megjelenés is egyetlen napra koncentrálódik. Ráadásul, valamennyi kormánytagnak fel kell készülni a teljes száz lépés programból, hiszen mondjuk a környezetvédelmi minisztert is kérdezheti egy választó a családi pótlékról. A Miniszterelnöki Hivatal számára valamennyi rendezvény után készül egy memorandum, melyben azt veszik számba, hogy a rendezvényen hányan vettek részt, milyen kérdéseket tettek fel, milyen visszajelzések érkeztek a száz lépés programról, illetve milyen félreértések vannak azzal kapcsolatban. A memorandumok tanúsága szerint a fórumokon 80-300 fő jelenik meg, a Népszabadság azonban úgy tudja: a résztvevők száma jóval alacsonyabb, többnyire félszáz körüli. A találkozók helyszínén egyébként urnákat helyeznek el, ezekbe dobhatják az állampolgárok kérdéseiket, melyekre 15 napon belül érkezik meg a kormányzati válasz. Eddig mindössze néhány ezer kérdés gyűlt össze. A turné a jövő héten zárul. A Marketing Centrum felmérése szerint a lakosság 85 százaléka hallott a kabinet száz lépés programjáról, és 32 százaléka tájékozott azt illetően. Azok közül, akik hallottak a programcsomagról, 44 százalék támogatja azt, harmaduk ellenzi a lépéseket, negyedük pedig kivár, egyelőre nem tudja eldönteni, jó, vagy rossz a száz lépés. A terveket részletesen ismerők között 55 százalék a támogatók aránya, míg azok között, akik csak keveset tudnak az egészről, csak 42 százalék. Mindez azt mutatja: minél jobban ismeri valaki a terveket, annál valószínűbb, hogy támogatja azokat. A száz lépés egyébként a diplomások körében a legnépszerűbb: 52 százalékuk támogatja az intézkedéseket. A kormánypártiak 72 százaléka elkötelezett a reformokat illetően, de az ellenzékiek 26 százaléka is lépne százat. A bizonytalanok 38 százaléka támogatja, 28 százaléka ellenzi az elképzeléseket. A válaszadók 24 százaléka gondolja azt, hogy a kormányprogram megvalósul, 12 százalék szkeptikus, és 58 százalék véli azt, hogy csak a program egyes elemeit vezetik be. A megkérdezettek 46 százaléka szerint Gyurcsány Ferenc komolyan gondolja, amit mond, 40 százalék szerint azonban 'csak duma az egész'. A felmérés adatai szerint jelentősen eltér a kormánypárti és az ellenzéki tábor véleménye arról, hogy a miniszterelnök milyen tempót diktáljon a program megvalósítása során. A kormánypártiak 65 százaléka szerint a jelenlegi iram megfelelő, vagyis: amin változtatni kell, azt ne halogassuk. Az ellenzék 63 százaléka azonban úgy gondolja: a jelenlegi sebesség gyors, nem kell mindent egyszerre megváltoztatni. A Népszava arról ír, hogy a 159 települést érintő Kérdések és Válaszok kampánykörút teljes költsége 150 millió forint plusz áfa. Ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy a kabinet közpénzen kampányol, és a program azonnali leállítását követelték. A napilap megemlíti, hogy az Orbán-kormány ciklusa alatt nagyságrendekkel nagyobb összegeket költött kormányzati kommunikációra, és sorra veszi a tételeket. (Nszab, 1., 2. old., NSZ 3. old.)
Szerző(k):
Napi Online Gazdaság