Több száz millió forintos állami támogatást ítéltek meg azoknak a cégeknek, melynek tulajdonosai feltűnnek az Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó nevéhez köthető Szárhegydűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. tulajdonos névsorában - írja a Népszava. Kékessy Dezső, az Orbán-kabinet párizsi nagykövete több mint egy tucat cége közül több szőlőtermesztéssel kapcsolatos beruházásokba vágott a 90-es évek végén. Így az Arany Dűlők Kft., amely 33 millió forintot kapott a Torgyán József volt kisgazdaelnök vezette agrártárcától. Az ugyancsak Kékessy-tulajdonban lévő Patrícius Borház Kft.-nek szőlő-feldolgozásra és borászati üzem létesítésére negyedmilliárd forintot juttatott az FVM. (Ez az összeg nagyobb, mint amennyit a Tokaj Kereskedőház kapott ugyanerre a célra állami forrásból.) Sőt, ezen felül további 20 millió forintot utaltak ki a Patríciusnak szőlőfeldolgozó gépek és bortároló tartályok vásárlására. A harmadrészt Kékessy tulajdonában lévő Kuntej Rt.-be az alaptőke több mint duplája, 91 millió forint csordult tejüzem-korszerűsítés és technológiai fejlesztés címén. Kékessy legnagyobb cége, a Magor-DAK Rt. pedig ugyanekkor 37 millió forinthoz jut tehenészeti telep és új istálló építésére. Ráadásul a Kékessy-cégek a Munkaügyi Minisztériumtól is hozzájutottak állami pénzekhez, s ezek az összegek is milliós nagyságrendűek. (NSZ 1., 5. old.)
