Az Országgyűlés módosította a jövedéki törvényt az üzemanyagár mérséklése érdekében. A jogszabály szerint ha a 95-ös oktánszámú benzin két egymást követő hét hétfőjére vonatkozó átlagára eléri a 250 forintot, a jövedéki adót úgy mérséklik, hogy a literenkénti fogyasztói ár 2 forinttal 248 forintra csökkenjen. További árnövekedés esetén 5 forintonként 1 forinttal csökken a fogyasztói ár. A gázolaj esetében a küszöbár 225 forint lesz. A többi oktánszámú benzin ára a 95-össel megegyezően csökken, azaz 2 forinttal, amennyiben a 95-ös eléri a 250 forintot. (A Fidesz a saját javaslatát szerette volna elfogadtatni, amely szerint 250 forintos benzinár fölött minden terhet az állam vállaljon magára, de a kormánypártok drágának és megvalósíthatatlannak tartották az elképzelést.) A most elfogadott árcsillapító mechanizmus hatása legfeljebb két múlva jelentkezhet a tarifákban, miközben a Mol az elszabaduló világpiaci árakra hivatkozva szerdától újabb 6 forinttal emeli az üzemanyagok árát, így a 95-ös benzin litere 254,50, a gázolajáé pedig 224 forintba kerül majd. Az új ár rekord, a benzinért eddig a legtöbbet, 249,50 forintot négy évvel ezelőtt kellett fizetni, Hernádi Zsolt, a Mol Rt. vezérigazgatója azonban közölte: az akkori ár mai értéken 300 forintot jelentene. Az olajipari társaságok vezetői a Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel folytatott tárgyaláson elmondták, nem kell üzemanyaghiánytól tartani. A helyzet súlyos, de volt már rosszabb is - jellemezte a jelenlegi árhelyzetet Hernádi. Az üzemanyagárak emelkedése a szállítás drágulása miatt a kenyér árában néhány forintot, az építkezéseknél ugyanakkor több százezer forintot is jelenthet - állítja a Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége nyugállományú főtitkára. A szakember szerint a dízelolaj árának mostani emelkedését a fuvarozók többsége nem tudja kigazdálkodni, a kilométerenként 6-10 forintos költségnövekedés számos vállalkozást tönkretehet. A legnagyobb magyar közúti fuvarozó vállalkozásként számon tartott Waberer's-csoport tevékenységére az üzemanyagokba beépített adók átmeneti mérséklése várhatóan nem lesz hatással, a társaság mintegy 1200 nemzetközi fuvarozásra alkalmas tehergépkocsija ugyanis már régóta a szomszédos országokban tankol, amivel éve szinten több millió forintos megtakarítást jelent a cégnek. A Waberer's járművei mellett várhatóan mások is a szomszédos országokban tankolnak majd, főként a Romániába és Szlovákiába irányuló benzinturizmus élénkülhet meg. Bár a nemzetközi olajárrobbanás miatt az ottani árak is növekednek, még így is 25-50 forinttal olcsóbban lehet üzemanyaghoz jutni a környező országokban, ahol nem terveznek a hazaihoz hasonló adócsökkentést. (Nszab. 1., 15. old., MH 1., 10-11. old., NSZ 1., 5. old., NG 1., 3. old., VG 1., 12. old.)
