Törvénytelenül hallgatta le Pálfai Istvánt, a Fővárosi Földhivatal vezetőjét a Nemzetbiztonsági Hivatal, ezért házi őrizetét pénteken már fel is oldották, az ellene vesztegetésért indított büntetőeljárást pedig hamarosan megszünteti az ügyészség. Jámbor László ügyvéd, Pálfai védője már korábban hangoztatta: az NBH hatásköre nem terjed ki az olyan köztörvényes bűncselekmények felderítésére, mint például a vesztegetés. Véleménye szerint a hivatal akkor járt volna el törvényesen, ha a nyomozáskor tájékoztatta volna az ügyészséget vagy a rendőrséget, hogy törvényes eljárása keretében olyan bűncselekményekre bukkant, amelyek felderítésére nincs törvényi felhatalmazása. A rendőrségnek vagy az ügyészségnek bírói engedélyt kellett volna kérnie az NBH gyanújának megerősítése vagy cáfolata érdekében titkosszolgálati eszközök alkalmazására - hangsúlyozta a jogi szakember. Pálfai egyébként nem kíván kártérítési pert indítani a hatóságok ellen, ehelyett mielőbb szeretne visszatérni a Fővárosi Földhivatal élére. (Nszab. ápr. 17., 1., 9. old., NSZ ápr. 19., 12. old., MH ápr. 19., 4. old.)
