BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Előzetesben a palesztin származású fogorvos

2004. április 16. péntek, 08:15

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a palesztin származású magyar férfit, akit a rendőrség terrorfenyegetés előkészületével gyanúsított meg. A rendőrség cáfolta azokat a híreket, hogy a házkutatás során olyan térképet találtak volna, amelyen robbantásos merényletek lehetséges helyszíneit jelölték be. Dr. Saleh Tayseer kapcsolatainak ellenőrzése még nem fejeződött be, a nyomozók így nem tudták megerősíteni az AP hírügynökség értesülését sem, amely szerint Saleh Tayseer vagy a Bartók Béla úti Dar-Asszalám mecset jelentős összeget kapott volna Szaúd-Arábiából. Ezt az információt ugyanakkor a Magyar Hírlapnak megerősítette a Magyar Iszlám Közösség vezetője. Bolek Zoltán úgy tudja, Saleh Tayseer közösségének tagja az a szír pénzváltó is, akit a közelmúltban vettek őrizetbe pénzmosás gyanújával. A rendőrség eddigi adatai szerint a fogorvosnak ez lett volna az első akciója, s feltehetően nem állt kapcsolatban profi terroristákkal. Legalábbis erre utal, hogy megbízhatatlan személyektől próbált beszerezni robbanóanyagot és a végrehajtást is gyakorlatlan honfitársaira bízta volna. (Népszabadság 1-8. oldal, Magyar Hírlap 5. oldal, Népszava 16. oldal)

Napi Online Gazdaság
Napi Online Gazdaság

Ez is érdekelhet