Az eddigi tizenkettő mellett újabb tucatnyi gyanúsított kihallgatását tervezik a K&H brókerbotrányában nyomozó rendőrök - jelentette be Papp Csaba alezredes, az SZBEI főosztályvezetője, aki megerősítette: az ügy főszereplőjének tartott álbróker, Kulcsár Attila és társai összesen több mint 21 milliárd forintot utaltak át a számlatulajdonosok hozzájárulása nélkül, de az okozott kár ennek a fele. Valószínűleg Kulcsár több volt ügyfelét is bekéretik a nyomozók. A K&H Bank közben összesen tíz személy ellen hét újabb feljelentést tett, mert vizsgálata során úgy találta, jogszerűtlenül jutottak nagyobb összegekhez egyes banki alkalmazottak közreműködésével. A Népszava forrásai szerint a feljelentett személyek között található Csuka László, a K&H Equities volt vezetője. Tegnap a parlamenti brókerbizottság elnöke, Demeter Ervin és két fideszes képviselőtársa felkereste a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját. Kulcsár Attila lehallgatott telefonbeszélgetéseinek jegyzőkönyvébe akarta bepillantani, mert szerintük erre joguk van. A főigazgató azonban nem adta ki az iratokat, Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár, aki politikai szereptévesztésnek nevezte a képviselők előzetes bejelentés nélküli látogatását, a brókerbizottság jóváhagyása esetén, a szükséges jogi döntések meghozatala után lát lehetőséget a kért jegyzőkönyvek megtekintésére. (MH 1., 4. old., Nszab, 4. old., NSZ 1., 3. old., VG 4. old.)
