BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Gyógyszerárak: végleg befagyasztva?

2004. március 22. hétfő, 08:32

Ma jelenik meg a gyógyszerárak befagyasztásáról szóló rendelet. Áprilistól valamennyi támogatott készítmény ára csökken, kivéve a 600 forintnál olcsóbbakat. Nem változik a termékek ára annál a 43 cégnél, amely vállalta, hogy forgalmi bevétele 15 százalékát befizeti az OEP-nek.

Noha Kökény Mihály egészségügyi miniszter bejelentése szerint 180 napra, azaz hat hónapra fagyasztják be az árakat, könnyen lehet, hogy tartós marad a kormányzati árszabályozás, a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló csomagban megkezdődött ugyanis a parlamenti vitája annak a kormányzati javaslatnak, amely a hatósági áras termékek közé sorolja a gyógyszereket. Ha erre rábólint a képviselők többsége, lényegében bármeddig tartható lesz az árkorlátozás.

A gyógyszerpiaci beavatkozás miatt egy máltai illetőségű cég már kivonult Magyarországról, így szinte nyomtalanul eltűnt a piacról az általa forgalmazott, a tuberkolózisos betegek gyógyítására alkalmas készítmény. Közben a nagykereskedők közleményben tiltakoztak, mert a kormányzat csak a gyógyszertáraknak kompenzálja az árbefagyasztásból következő veszteségeiket. Azt kérik a szakminisztertől, hogy a nagykereskedők várható 4-4,5 milliárdos veszteségeit is pótolják. Mivel a nagykereskedő cégek a gyártók tulajdonában vannak, nincs mód veszteségeik kompenzálására - nyilatkozott a Népszabadságnak Kökény Mihály. A miniszter a Magyar Gyógyszerész Kamarával ugyanakkor megkezdte a tárgyalásokat a patikák kompenzálásáról.

A gyógyszertárak összesen 7-8 milliárd forint veszteséget szenvednek el az árak befagyasztása miatt. A tárca részleges árréspótlással és kamatmentes hitellel próbál segíteni rajtuk, a szakszervezet azonban kétségeit fogalmazta meg a kormánygarancia kapcsán. Több nagykereskedő cég levélben fordult a gyógyszergyártókhoz azért, hogy részben, vagy egészben egyenlítsék ki a 15 százalékos árleértékelés okozta veszteségüket. A gyártók azonban nem mutatnak túl nagy hajlandóságot a kompenzációra.

A Népszava úgy tudja, a szaktárca három intézmény létrehozását tervezi, hogy elősegítse a gyógyszerpiac szabályozását. Alakulna egy technológiai elemző intézet, amely a gyógyszergyártó cégek támogatásra javasolt készítményei befogadásával kapcsolatos hatósági eljárást lenne hivatott lefolytatni. A lap úgy tudja, ez az intézmény önfenntartó lenne, a gyártók ugyanis egy-egy szakértői véleményezésért majd másfélmillió forintot lennének kénytelenek fizetni. Emellett a tárca alapítana egy egészségügyi-közgazdasági, valamint egy stratégiai elemzőközpontot. A három szervezetből álló intézménykomplexum csúcsvezetője az egészségügyi kormányzat elsőszámú teoretikusa, elméleti szakembere lenne. Kincses Gyula dolgozta ki az egészségügyi ellátórendszer átalakításának tervét, és szerepet vállalt az irányított betegellátási modell működtetésében. Egy szakértői csoport ma estig önti végleges formába az irányított betegellátási modell elmúlt négy évéről szóló jelentését. A 290 oldalas dokumentumban a többi közt az is szerepel, hogy az ellátásszervezők önálló egészségpénztári, egészségbiztosítói funkciókat töltenének be a jövőben.(Nszab. márc. 20., 5. old., MH márc. 20., 4. old., NSZ márc. 20., 1., 4. old., márc., 22., 4. old., MN márc. 20., 2. old., VG márc. 22., 4. old.)

Napi Online Gazdaság
Napi Online Gazdaság

Ez is érdekelhet