Idén mintegy 12 milliárd forintot vesz el a cégektől az áfatörvény módosítása, amely szerint májustól a cégek nem számolhatják el telefonköltségeik felét. A költségvetés tavaly 20 milliárd forintot nyert azzal, hogy a vállalkozások nem írhatták le a telefonköltségek 30 százalékát. A szigorítás része a kormány megszorító intézkedéseinek. Az összesen 185 milliárd forintos Draskovics-csomag részleteit szerda éjjel tették közzé. A tárcák egyenként hozták nyilvánosságra a PM honlapján, hogyan valósítják meg a programot. A Népszabadság és a Magyar Hírlap táblázatban és összeállításban ismerteti, miként érinti a minisztériumokat és az állami szervezeteket a költségcsökkentés. A Magyar Hírlap a megszűnő közalapítványokról is körképet ad. A Napi Gazdaság által készített Draskovics-interjúban a miniszter elmondta, hogy 2010-nél későbbi időpontot nem tud elképzelni az eurócsatlakozás tekintetében. A szaktárca vezetője tegnap bizalmat kért az AmCham képviselőitől az üzleti kamara rendkívüli ülésén.
