BUX 142510.96 0,54 %
OTP 46760 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az energiaszolgáltatók inkább lekapcsolással büntetnek

2011. március 8. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az áram- és gázszolgáltatóknak nem jelentene nagyobb változást a kilakoltatási és végrehajtási moratórium esetleges eltörlése, a lakossági fogyasztók tartozásai - összegükből is adódóan - általában nem jutnak végrehajtási fázisba. Az áramszolgáltatásban eddig sem volt és ezután sem lesz jellemző, hogy a néhány tíz-, esetleg százezer forintos tartozások kilakoltatáshoz vezessenek, az ágazatban a szolgáltatás megszakítása jelenti a szolgáltatók legfőbb eszközét - mondta lapunknak Boross Norbert, az Elmű-Émász-csoport kommunikációs igazgatója. Erre az érvényes szabályozás szerint 90 nap után van lehetősége a szolgáltatóknak. Boross szerint a kintlévőségek 2008-tól kezdődően szaladtak el, a fizetési határidő meghosszabbítása, illetve a védett fogyasztók téli kikapcsolási moratóriuma miatt, kilakoltatásra azonban még nem volt példa.
Hasonló véleményen van Kutas István, az E.On Hungária Zrt. kommunikációs vezetője is, aki szerint az energiaszámlákból adódó lakossági tartozások nem vagy csak nagyon ritkán végződnek végrehajtással. Az utóbbi időben folyamatosan nőttek a lakossági kintlévőségek, amelyek több tíz milliárd forintot tesznek ki. A kormányzati tervek szerint 60 napra csökkentett kikapcsolási idő azonban hosszabb távon visszavetheti ezek gyarapodását - tette hozzá Kutas.

A Tigáz Zrt. tapasztalatai szerint a késedelembe eső ügyfelek többsége rövid időn belül rendezi elmaradását. A társaság tartozás miatti kintlévőségeinek átlaga 2010-ben elérte a 12 milliárd forintot, a 90 napon túli lakossági fogyasztói tartozásoké pedig a 4,5 milliárd forintot. A Tigáz szerint a hátralékok alakulását nem befolyásolta mérhetően az árverezési és kilakoltatási moratórium. A tartozások jelentős csökkenésére a gyorsabb kikapcsolási lehetőség esetén sem számít a társaság, de hatására az elmaradás görgetéséből fakadó egyéni "felhalmozás" szinten maradhat vagy csökkenhet.

Folyamatosan növekszik a tavalyi év hasonló időszakához képest a GDF Suez Energia Magyarország Zrt. lejárt fizetési határidejű, de a fogyasztók által be nem fizetett számláinak összege, az ügyfélkör több mint fele j csúszik a fizetéssel hosszabb-rövidebb ideig - tudtuk meg a társaságtól. A kintlévőségek között a hosszabb ideje fennálló tartozások aránya növekszik, jelentősen megnőtt a 90 napon túliak aránya. A szolgáltatók elmondásuk alapján késedelmes fizetés esetén a kikapcsolás előtti megegyezésre törekednek, rendszerint részletfizetési vagy átütemezési lehetőséget ajánlanak fel, többek megfogalmazása szerint ugyanis a végrehajtás egyik félnek sem lenne érdeke.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet