Az idei második negyedévtől új termékeket vezet be a magyar áramtőzsde - havi, negyedéves és éves, fizikai szállítású zsinór-, illetve csúcstermékeket - jelentette be Medveczki Zoltán, a tőzsdét működtető HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt. vezérigazgatója. A harmadik negyedévtől pedig a napon belüli (intraday) kereskedés egészítheti ki a jelenlegi másnapi tranzakciókat. A fejlesztések Medveczki szerint 100 millió forint alatti kezdeti költségeket jelentenek, ennek nagy részét azonban a vezérigazgató szerint fedezi majd a forgalmi díj emelkedése. Az új tagok belépésével a tagdíjakból származó bevétel 60-70 százalékkal lehet magasabb a jelenleginél. A bevezetendő termékek kereskedési felületét a Trayport GlobalVision Exchange platformja adja majd, amellyel lehetőség nyílik 160 európai kereskedőhöz való kapcsolódásra, ezzel is növelve a likviditást. Az új termékek nem módosítják a társaság nyereségessé válásának eredeti terveit, ezek szerint 3-4 év alatt hozhat profitot a piac.
A tavaly júliusban indult áramtőzsde a vezérigazgató szerint az eredeti terveknél jobb eredménnyel zárta a 2010-es évet: vesztesége a várt 194 millió forint helyett 86 milliót tett ki, kereskedési forgalma pedig a tervezettnek megfelelően 418 ezer megawattóra lett. Az idei tervek szerint a már meglévő másnapi és az új termékek forgalma 2,5-2,5, összesen öt terawattórát érhet el, ami a hazai áramfogyasztás 12,5 százalékát jelentené és havi átlagosan 10 százalékos bővülésnek felel meg.
