Minden gazdasági szereplő arra törekszik, hogy munkavállalói a legnagyobb megelégedéssel dolgozzanak, így minden cég a lehetőségeihez mérten érdekelt a maximális béremelésben - mondta lapunknak Dedéné Novotni Anna, a Hajdu-cégcsoport vezérigazgatója. A bérmegállapodásban szereplő ajánlás támpontnak tekinthető, a jogszabályi változtatásokból eredő változásokat pedig nem szabad összekeverni az éves bérpolitikával - tette hozzá. A Hajdunál tavaly is volt béremelés, az idei megállapodásról a jövő héten kezdődnek meg a tárgyalások. A vezérigazgató szerint a reformok során azon intézményrendszerekhez kellene hozzányúlni, amelyek átalakítását évek óta halogatja a politika, így elsősorban az oktatást és az egészségügyet tartja kritikusnak. Összességében kiszámítható gazdaságpolitikát tartana kívánatosnak a cégvezető, aki nem tudott beszámolni az elmúlt időszakban a társaság helyzetét pozitívan befolyásoló kormányzati lépésekről. Az autó- és építőiparban tevékenykedő Hajdu sokat vár az építőipar támogatásával kapcsolatos kormányzati ígéretektől.
A nemzetközi tulajdonú vállalatoknak ijesztő az az ellentmondás, amely szerint a kormány a munkahelyteremtésben és beruházásokban számít a multinacionális cégekre, a másik oldalon azonban az ilyen cégeket a belföldiekkel szemben hátrányos helyzetbe hozó nézetek kapnak hangot - figyelmeztetett Braunecker Antal, a Hamburger Hungária (HH) Kft. értékesítési igazgatója. Braunecker szerint egy nemzetközi vállalat számára tűrhetetlen lenne, hogy a kormány személyijövedelemadó-struktúrájának eredményeit a magánszektor egyenlítse ki. A papíriparban tevékenykedő HH tulajdonosi köre ebben az esetben biztosan nem hozna újabb beruházásokat hazánkba, sőt az igazgató elképzelhetőnek tartja a már meglévők bizonyos fokú leépítését is. Az ágazat számára egyébként az jelenti a fő gondot Magyarországon, hogy a környező országokban tapasztaltnál magasabbak az energiaárak, az alapanyagként használt papírhulladék begyűjtéséhez pedig hiányzik az állami támogatás, illetve irányítás, így az értékes újrafelhasználható nyersanyag nagy része elhagyja az országot.
