Tavaly február óta nem jutott pénzéhez a biztosítótól a Billerbeck Budapest Kft., amelynek közel 3300 négyzetméteres - üzemet és raktárt tartalmazó - csarnoka egy éve égett le. Vermes Péter ügyvezető lapunknak elmondta: a tűzhatósági vizsgálat megállapította, hogy az egyik világítótest csatlakozójában keletkezett elektromos ív okozta a tüzet. A határozatot a tűzhatóság többszörösen megerősítette, mivel a biztosító - szokatlan módon - megtámadta azt, majd az elsőfokú eljárás megismétlését követően ismét fellebbezéssel élt. A társaság épületben, készletekben, berendezésekben keletkezett, illetve az üzemszünetből adódó kára meghaladja a 670 millió forintot - tette hozzá az ügyvezető. Az épületekre teljes újjáépítési értékre szóló biztosítással rendelkezik a társaság.
Vermes szerint azonban a kárrendezés nem halad. A biztosító által kijelölt kárszakértő által megállapított kárnagyságban nem talált nagyságrendi ellentmondást a Billerbeck. A biztosítótársaság azonban arra hivatkozik, hogy a jogalapot tisztázó jogerős döntésig nem áll kockázatban - hangsúlyozta az ügyvezető. Vermes állítása szerint a biztosító a kárszakértői anyag elkészülte óta nem szolgáltat információt, nem működik együtt a károsulttal, így nem is becsülhető a kárrendezés lezárulása. Vermes úgy tudja, a "legális kiskaput" kihasználó biztosítói gyakorlat nem egyedi eset, a nagy károk kifizetésének elhúzódásával pedig akár nagyobb vállalkozók is csődbe mehetnek, illetve a beszüntethetik magyarországi tevékenységüket.
Mindez a Billerbeck esetében is felmerült: kérdéses, hogy a tűzben megsemmisült kapacitás Magyarországon épül-e újjá, illetve, hogy milyen átalakításokat igényel a jövedelmezőség fenntartása - mondta Vermes Péter. A kft. tevékenységét a tűz után is fenntartja, de az eddigi átszervezések nyomán 18 főt bocsátott el, a jelenlegi helyzet azonban további 50-60 munkahelyet veszélyeztet. A Magyarországon közel kétszáz főt foglalkoztató Billerbeck portfóliójában a matracgyártás az összes árbevétel 10-15 százalékát teszi ki. Vermes szerint a társaság a tűzeset előtti években folyamatosan alakította át a tevékenységét: az előkészítő résztechnológiákat szerződéses partnerekhez szervezte ki, a saját üzemben főként összeszerelés és raktározás folyt.
A matracgyártást a tűzeset után is megfeszített erővel folytatta és meg is erősítette a Billerbeck, több résztevékenységet terhelt már meglévő partnereire, az összeszerelést pedig egy bérelt helyiségben folytatja. A tavalyi évet nagy erőfeszítésekkel tudta elvárható eredménnyel zárni a társaság: összes árbevétele 2010-ben 2,4 milliárd forint körül alakult, így a válság okozta két gyenge év után - a tűzből adódó több mint 100 millió forintos közvetlen eredményromlás ellenére - üzemi eredménye visszatért a pozitív tartományba.
